Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Söptei Imre: Alapítva: 1982. április 29. – A Kőszegi Várszínház 30. születésnapjára
~\s~ V A leginkább tárgyilagosnak tekinthető levéltári dokumentumok alig állnak rendelkezésünkre. A döntéshozatallal és annak elkészítésével kapcsolatosak pedig teljesen hiányoznak, ha voltak, netán vannak valahol, akkor eló'ttünk ismeretlenek. Ennek oka a tárgyalások és az ügykezelés informatív jellegében keresendő. Az 1980-as évek elején megszokott nyilvánossági szinthez viszonyítva is titokban történtek az események, a megbeszélésekről sem városi, sem megyei szinten nem készítettek feljegyzéseket. Mindez azért érdekes, mivel erre az időszakra már eléggé áthatotta a közigazgatási és a pártadminisztrációt a technokrata, sőt inkább bürokrata alaposság. A Kőszegi Várszínház szervezésével, úgy az előkészítés, ahogy a végrehajtás lényegi tárgyalásaival kapcsolatban alig-alig maradt fenn lényegesnek tekinthető irat. Lapuló részadatokból, nem is mozaikokból, hanem forgácsokból kellett összeillesztenünk a képet. A sajtóadatokkal kapcsolatban sem jobb a helyzet. Ma már nyilvánvaló, hogy csak rosszabb lehetett. Abban a helyzetben, amikor az érdekeltek egymás előtt is titkolták a történteket és semmit nem írtak le ezekkel kapcsolatban, az újságírók orrára sem kötöttek semmit. Őket csak akkor tájékoztatták, illetve akkor vetették be elvárt feladatuknak megfelelően őket, amikor minden eldőlt. Oknyomozásról - egy-két kivételtől eltekintve - az akkori Magyarországon nem lehetett szó, valósról pedig egyáltalán nem. Amikor beszámoltak/beszámolhattak az előkészületekről, az előadásról több vélemény is megjelent. A kritikák többször nemcsak ellentétesek, de némileg ellenségesek is voltak. Ennek oka, a személyes ízlésen kívül abban keresendő, hogy egyfajta homályos politikum környékezte a Kőszegi Várszínházát. PÁRT- AVAGY TANÁCSSZÍNHÁZ A visszaemlékezők sem tudták egyértelműen meghatározni, hogy kinek vagy melyik szervezetnek segítségével sikerült a kőszegi álmot megvalósítani. Talán e homály miatt, egyes vélemények szerint a szervezés a „Párt”, a Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban: MSZMP) keretein belül zajlott. Ezt konkrétan tudjuk cáfolni, mert sem a megyei pártbizottság, sem a városi szervezet nem vett részt az előkészítésben. Sőt! Hivatalosan nem is tudtak róla. Vagy csak úgy tettek? A megyei végrehajtó bizottság 1982. március 26-án beszámolót hallgatott meg a megye kulturális és művészeti helyzetéről, ennek színházi élettel foglalkozó szakaszában ekkor csak annyit jegyeztek meg, hogy a látogatottság „továbbra is szerény mértékű Kőszegen.”4 Tehát szó nem esett arról, hogy terveznének valamit. Továbbiakban sem foglalkoztak vele, a pártbizottság július 6-ai ülésén, már a próbák idején, a naptári beszámolóban csak azt jegyezték meg, hogy emlékbizottság alakult Kőszeg ostroma 450. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségsorozat szervezésére.5 A városi bizottság sem tudott az eseményekről. 1981-ben és az ünnepségek évében sem szerepelt még a két ülés közötti események felsorolásában sem. Nem hivatalosan azonban mégis szóba került, meglehetősen érdekes körülmények között. Május 6-án ugyanis „Tájékoztató a várostromi ünnepségek előkészítésének helyzetéről” címmel 4 Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Magyar Szocialista Munkáspárt Vas Megyei Bizottsága Archívuma (továbbiakban: MSZMP Arch.). A végrehajtó bizottság (továbbiakban: Vb) üléseinek jegyzőkönyvei (továbbiakban: jkv.), 1982. március 9. 4. pont 12-13. p. 5 VaML MSZMP Arch. Pártbizottsági ülések jegyzőkönyvei, 1982. július 6. 13. p. 354