Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Soóss István: Tiszti építőszék Vasban, 1824. – Adalékok egy vármegyei tisztújítás történetéhez

/ A választói jegyzéket a közgyűlés határozata értelmében átadták a vármegye jegyzőjének, és egyúttal úgy döntöttek, hogy a többször elhalasztott építőszéket a kö­vetkező hónapban megtartani kívánják. Ezt ajánlották a főispáni adminisztrátornak is, aki a tisztújítás napját november 9-re tűzte ki. Erről a járási szolgabírók kötelesek voltak a választásra jogosultakat értesíteni. Az első' alispánt pedig kötelezték arra, > hogy a vármegye székhelyén lebonyolítandó építőszéken részt vevő „külső Uraságok” számára „illendő Szállásokat” a város polgárainál rendelje meg.41 Források hiányában nem állapítható meg, vajon hány embert vettek fel az összeírok a voksolásra jogosultak jegyzékébe. Az 1822. szeptember 15-ei statú­tum a „Megyebéli Nemesség sokaságé”-ról42 43 tett említést és mintegy 4000 szavazó „golóbits” vagy „bágyog apró jel” elkészítésére tett előterjesztést. A statútumban egyúttal részletesen kidolgozásra került az építőszék lebonyolításának a menet­rendje és módja is. Több vármegye 1821 utáni tisztújításához hasonlóan, Vas karai és rendjei szintén igyekeztek minden tekintetben megfelelni a restaurálási rendelet előírásainak. A statútum kidolgozásával megbízott deputáció mindenek­előtt a szavazás titkosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a tiszti választás csak így „lehet mentes a gyűlölség, és mellékes tekéntetek kedvetlen következésekül”.43 A deputáció javasolta, hogy szavazó jeleket vagy golyóbisokat, amelyeket a szava­zók számarányához szükséges mennyiségű szavazó ládákba kellett a voksolóknak beledobni, a restauráló közgyűlés megkezdéséig a főispáni adminisztrátor magánál elzárva tartsa. Ezeknek a ládáknak az elkészíttetéséről szintén Czirákynak kellett gondoskodni. Mindegyik ládára rá kellett írni nagybetűkkel a főispán által kan­didált személy nevét, mégpedig úgy, hogy azt a voksoló könnyen elolvashassa. Amennyiben valaki nem tudna olvasni, az erre kijelölt bizottságok - összesen négy ilyen választási deputáció felállítását rendelték el - valamelyik tagja fel fogja számára a kandidált személy ládáját olvasni. A deputációknak feladata volt to­vábbá éberen őrködni, hogy a szavazók közül kétszer senki ne voksolhasson. Ezért „két Deputatus bizonyos Jelekkel illyesse azon Nemessek Nevét, kik a’ Voksoláshoz már botsájtottak".44 Amennyiben a helyszíni felügyelő bizottságok valamelyik tagja negyedíziglen rokonságban állna a voksolóval, el kellett hagynia a szavazótermet > arra az időre, „méglen az Attyafiának Voksolása tart”.45 46 J Ezeket a javaslatokat a statútumot felülvizsgáló közgyűlések és az 1824- au­gusztus elején kiküldött deputáció jóváhagyta. Ahogy nem változtattak az épí­tőszék lebonyolításának kidolgozott menetrendjén sem. Eszerint a tisztújítás a főispáni adminisztrátor által megjelölt időpontban istentisztelettel veszi kezde­tét, majd a karok és a rendek összegyűlnek a vármegyegyűlési színhelyén („a’ szokott Gyűlési Nagy Palotában”),46 ahol az alispán egy fogadóbizottságot rendel ki Cziráky Antal tiszteletére. Ezt követően Cziráky négy, „a’ Köz bizodalomra ér­> 42 Uo. 43 Uo. 44 Uo. 45 Uo. 46 VaML Megyei közgy. jkv. 1885/1822. > 348 4

Next

/
Thumbnails
Contents