Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Kaposi Zoltán: Nagyipari vállalkozások Nagykanizsán, a dualizmus korában

szerepet játszott a városban élő nagy létszámú zsidó közösség is.6 * A kereskedelem növekedését segítette, hogy a város öt fontos közlekedési út csomópontjában helyezkedett el, ugyanakkor nagyon korán, 1861-ben és 1865-ben létrejött két olyan vasútvonal is, amelyeken a nagyobb hazai és külföldi piacok - Bécs, Pest (ma: Budapest), Trieszt (ma: Trieste, Olaszország), később pedig Fiume (ma: Rijeka, Horvátország) - könnyen elérhetó'vé váltak.' S bár a gabonakivitel az 1880-as évek vége felé némileg visszaesett, az állatkereskedelemben a helyi nagykereskedőknek sikerült - országos mértetekben is - egyedülálló pozíciót szerezniük.8

Nagykanizsán az ipar sokáig csak a hagyományos kisüzemi formában működött. Bár már a reformkorban is előfordultak gyárszerű kezdeményezések, mégis lassú volt a haladás: az 1876. évi kamarai kimutatás szerint nagyobb létszámú vállalat akkor még nem található a városban. Az ipar legfontosabb ágazata a ruházati ipar és a bőripar volt.9 A lassan induló gyáriparosodást mutatják a miniszteri utasításra készült felmérések adatai is. A minisztérium - korabeli szóhasználattal élve - az elemi erőt (gőz, víz, áram stb.) felhasználó ipari üzemeket, valamint hagyományos technika mellett a 20 főnél többet foglalkoztató ipari üzemeket kívánta lajstromba gyűjteni. Az 1893. évre vonatkozó kimutatás meglehetősen szerényre sikeredett. A mindössze hat összeírt vállalkozás esetében négy használt gőzerőt - két gőzmalom, egy vas- és egy konyakgyár - összesen 40 lóerős10 kapacitást elérve. A négy gyárban összesen 85-en dolgoztak. Ezek mellett működött még két téglagyár, amelyben összesen 70 főt foglalkoztattak.11 Összesen tehát 1893-ban Nagykanizsán 155 fős gyári foglalkoztatást regisztrálhatunk. Tegyük azonban hozzá, hogy a jelzett 1893. év még csak a gyáriparosodás hajnala a városban, hiszen igazából ekkortól indultak meg a gyáralapítások. Az ezt követő 2 évtized alatt gyors változás ment végbe, aminek eredményeképpen az 1. világháború előtti években Nagykanizsán már 16 gyár működött, csaknem 1000 főt foglalkoztatva. 1910 körül a korábban pár tucat embert alkalmazó gyárak helyett már jellemzően 80-150 fős cégeket találunk a városban.12 A gyáripar előretörését mutatja, hogy 1911 tavaszán a városháza tanácstermében alakult meg a Gyáriparosok Országos Szövetségének Zala vármegyei fiókja is.13

A nagykanizsai gyáripar létrejöttének három útját láthatjuk. Egyrészt számos korábban alakult családi kisüzemet fejlesztettek tovább, megnövelve a termelési kapacitást és javítva a minőséget, úgy azonban, hogy az egyéni vagy családi tulajdonosi jelleg megmaradt. Másrészt számos olyan új vállalkozás jött létre, amelyekkel új iparágakat

6 Korabeli összeírások és népszámlálások szerint 1848 és 1900 között a zsidóság aránya a teljes nagykani- zsai lakosságon belül stabilan 15-20% között mozgott.

1 Kaposi Zoltán: Kanizsa gazdasági struktúrájának változásai, 1743-1848. Nagykanizsa, 2009. 273. p.

s Az 1908. évi eladásokat számosállatba átszámolva egyértelműen Nagykanizsán történt a legtöbb állat eladása. Kaposi Zoltán: Város és agrárrendszer a polgárosodás korában, 1850-1914. A mezőgazdaság változásai Nagykanizsán. Pécs, 2008. 30. p. (Műhelytanulmányok; 2008/4.)

9 A Soproni Kereskedelmi és Iparkamarának a Nagym. M. K. Földművelési, Ipar és Kereskedelmi Minisztériumhoz intézett 1876.-ik évi statisticai jelentése. Sopron, 1878. 538-543. p.

10 Régi teljesítmény-mértékegység. 1 lóerő = 0,735 kW. Fodor, 1990. 125. p.

11 Zala Megyei Levéltár (továbbiakban: ZML) Nagykanizsa Város Levéltára (továbbiakban NVL) Városi tanácsi iratok. Közigazgatási iratok (továbbiakban: Vti. Közig, ir.) 4212/1893..

1_ Thirring Gusztáv: A magyar városok statisztikai évkönyve. 1. évf. Bp., 1912. (továbbiakban: Thirring, 1912.) 309. p. (A Magyar Városok Országos Kongresszusának iratai; 2.)

13 Weiser János: Nagykanizsa gyáripara. In: Nagykanizsa. Szerk. Barbarits Lajos. Bp., 1929. (továbbiakban: Weiser, 1929.) 311. p.

216