Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Gyarmati György: Az antropomorf lehallgató készülék 1952-ból, avagy mi haszna a mihaszna titkosszolgálati iratoknak

telesek” formula - is jogos kétségeket kelt. Megfelelő kutatási tapasztalattal, valamint egyéb irányú, kellő' mélységű forrás- és korismerettel ugyanakkor az iratokban rejlő' információpanelek legtöbbje alighanem jól kalibrálható. A hangsúly minden egyes irat és benne minden egyes adat, információ egyediségén van, hiszen eszerint tétetik mérlegre, ettől függ, hogy a történeti interpretálás részévé emeljük, vagy marad - a már említett Thomas Mann feneketlen kútjában hagyott6 - holt textusként. Vegyük a két szélsőséges esetet. Kérdéses, hogy egészében hiteltelennek kell-e tekintenünk ezeket az iratokat, mivel azok egy része „illegitim” módon szerzett információkat is tartalmaz, s ez utóbbi rész visszahat az egészre. Ugyanígy nem áll meg az sem, hogy mivel ezen iratok egyívású bennfentesek kulisszák mögötti zárt láncában keletkeztek - azaz, úgymond nem volt ok, motiváció önmagukat dezinformálni -, adataik, információik hitelesnek fogadhatók el. Kellő mennyiségű forrás tanulmányozása során mindkét esetben ellenpéldák sokaságával cáfolható ez a vélelem.

Harmadik esetként tegyünk egy - leegyszerűsítő - összevetést. Mennyivel hitelesebbek az állambiztonsági iratoknál az éves vagy ötéves tervek teljesítéséről készült győzedelmi híradások, a pártkongresszusok önlegitimálást és/vagy önmegnyugtatást célzó beszámolói? Mennyivel hitelesebbek a felsőbb szerveknek készített termelőszövetkezeti zárszámadások, vállalati mérlegek, a tanácsi kampánybeszámolók, avagy a szakszervezeti hangulatjelentések? Minden említett intézmény kényszeresen törekedett a pozitívumok megjelenítésére - közkeletűen a kozmetikázásra -, mert különben önmagáról állított volna ki számonkérést is kockáztató rossz bizonyítványt. Nem arról van szó, hogy egészében használhatatlanok az említett dokumentumok, hanem arról, hogy akár tárgyi információk esetében is ugyanazon lapokon követhetik egymást valós és kérdéses hitelességű adatok, megállapítások, s a történésznek ebből az egyvelegből kell múltat rekonstruálnia. Mindezekhez képest az állambiztonsági szervek a rendszer szempontjából nemkívánatos, deviáns, netán ellenséges jelenségek felderítésére, vizsgálatára voltak rendszeresítve, funkcionálisan erre voltak dresszírozva. így szinte magától értetődő, hogy az általuk keletkeztetett dokumentumok - az előbb példaként említett szervekhez képest - az események negatív kópiáját rögzítették és (nem nyilvános!) anyagaik sötétebb tónusokban tudósítottak alkalmasint ugyanazon jelenségekről, történésekről. De az általunk ismerhető források alapján nem állítható, hogy csak és kizárólag történetileg használhatatlan információkból állnának össze e dokumentumok. Ugyanúgy keverednek az azonosíthatóan helytálló adatok, a hamis állítások és a tendenciózus interpretálások ezekben az iratokban is, mint a már említett más típusú iratkeletkeztető fórumok anyagaiban. Tendenciaszerű jellemzőként annyi rögzíthető, hogy kritikai olvasatban ellenkező előjellel korrigálandó a párt, az állami, és a „félállami” szervezetek - Hazafias Népfront, szakszervezetek - forrásaiban tükröződő „pozitív felülírtság”, mint a most górcső alá vett titkosszolgálati iratokban megjelenő ellenségkeresés negatív túldimenzionáltsága.

Könnyebb a helyzete - ha egyáltalán van ilyen - a most szóban forgó kérdéskör kutatójának, midőn a következő mondatokkal találkozik egy szerzetes, Vezér Ferenc kihallgatási jegyzőkönyveiben: „Rendszeresen adtam utasításokat, hogy gyilkoljanak meg

6 Thomas Mann „József és testvérei” című regényének első két mondata: „Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?”