Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Gyarmati György: Az antropomorf lehallgató készülék 1952-ból, avagy mi haszna a mihaszna titkosszolgálati iratoknak
Gyarmati György Az antropomorf lehallgató készülék 1952-ből, avagy mi haszna a mihaszna titkosszolgálati iratoknak SZUBJEKTÍV BEVEZETŐ Noha a kötet révén ünnepekhez képest a magyarországi Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára még csak „pattanásos kamasz” - 15 éve jött napvilágra neki is meg van a maga sorsa és múltja. Még inkább e hosszúnevű levéltárban őrzött iratoknak, amelyek zöme viszont majdhogynem jubiláló kollégánkkal, barátunkkal egykorú. Kezdetben „Rákosi pajtás” örömére - és a vizslatásnak, vallatásnak alávetettek keserveit rögzítve - gyarapodott, aztán átmenetileg Nagy Imre próbálta diétára fogni, mígnem 1956 „forró ősze” karcsúsított rajta, de nem ám zsír-, hanem pánikszerű iratégetéssel. Mindezeknek utána Kádár János hatalomrestaurációjának éveiben ejtettek meg az irat- állomány maradékán többszöri plasztikai sebészi beavatkozást úgy, hogy az új korszak névadója szeplős előéletének tanúsítványai eltűnjenek a belügyi dokumentációból. Ez is - nem nyilvános - része volt a konszolidálódottnak mondott Kádár-kor imázsának, miközben a titkosszolgálati iratkorpusz is megemberesedett, évről évre gyarapodott terjedelemben és súlyban. Krisztusi korba lépve viszont - bitófákat nélkülözve is - kimúlt végelgyengülésben. Sárguló, savasodó makulatúráinak nagy része az öregedő iratok menhelyére várt bebocsátást, hogy archiváriusok gondos ápolása közepette történeti forrásokká reinkarnálódjon, de ez nem vonatkozott a „harmadiknak” (III.) hívott latorfőnökség hagyatékára. Egy részük fűtőanyaggá lett: a rendszer pretoriánus gárdájának ügyesebbjei ezen sütögették „utolsó pecsenyéjüket”; más részük papírmalmok poklát megjárva érte meg a „feltámadást”, s lett belőlük az akkor divatba jövő kömyezetbarát- kozás révén „újrapapír”; nem tudni mekkora hányaduk meg szép csendesen elkallódott, eltűnt-eltüntették: manapság már bottal üthetjük a nyomát. Mindazonáltal ami mégis megmaradt, éppen elég ahhoz, hogy kiegészítsük - tudományosan úgy mondják, „árnyaljuk” - a magyarországi államszocializmus évtizedeinek politikatörténetét. E szintén új keletű árnyékolástechnikánál is több adalékot szolgáltatnak a fennmaradt iratok a 20. század második felének átélés-történetéhez. Azaz, miközben a Történeti Levéltár iratanyagát a pártegyeduralom legodaadóbb szolgálatai keletkeztették, a megmaradt források sokkal inkább társadalomtörténeti közelítésben gazdagíthatják érdemben a kor- és kórképet. Ezek közül emeltem ki most egyet, melynek annyi - áttételes - köze van sokadik fiatalságát élő barátunkhoz, Tilcsik Györgyhöz, hogy az ő születésének évében, 1952-ben készült abban a városban (megyében), melynek jó ideje őtisztelendősége a múlt fennmaradt irathagyatékának első számú pecsétőre.
