Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Gyáni Gábor: Nagyváros, modernség és kreativitás. – A budapesti példa

dés intézményes megreformálását tűzték célul maguk elé. Nem esik oly nagyon rnesz- sze egymástól a két törekvés, több a közük egymáshoz, mint amennyit a kortársak, Ferenczit és Jászit is beleértve, ténylegesen érzékeltek belőle.

LÉLEKELEMZÉS A TÁRSAS MAGÁNYBAN

Amikor a pszichoanalitikus Ferenczi egy ifjú grófkisasszony „sietős analíziséből” kiolvasta azt a „belső ürességet”, „amely társadalmi rétegének életét jellemzi, s amelytől fantáziái önkéntelenül a szeretette méltó és természetes - kocsishoz menekülnének”,20 Móricz Zsigmond „Sárarany” című, a Nyugatban 1909-ben közölt regénye ötlik nyomban az eszünkbe. A regény grófnő alakja szintén a Ferenczi analízisében azonosítani vélt motiváció hatására adja meg magát a paraszt hódító Túri Daninak. A grófnő, szól Móricz szövege: „Egyik túlzásból a másikba szédült, míg aztán a végletekig volt feszítve az üres, oktalan és céltalan élettől. Ekkor kapta véletlenül kézbe a Túri Dani folyamodványát",2' amelyben a parasztbirtokos bérleti szerződést kért egyes uradalmi földekre. Azon okból, hogy találkozhasson Túri Danival, a grófnő elkészítteti a szerződést, majd pedig magához kéreti Túri Danit. „Sosem gondolta volna, hogy ő is megfizesse a paraszt Don Jüant, akit meg szoktak fizetni az asszonyok. Már rég a parasztok hatalmában érezte magát. Az ismeretlen parasztéban, aki talán nem is gondol azóta rá, aki oly nyugodtan él a maga világában, mint azelőtt.”22

A lélekelemzés mint a kommunikáció módja és a neki megfelelő csatorna a normális emberi kapcsolatok, a másikkal, az idegennel való bensőséges viszony létesítésének a lehetőségét látszik felkínálni. Ami abban az elidegenült (nagyvárosi) világban merül fel csupán tényleges problémaként - és egyúttal megoldásként is ahol végtelenségig beszűkülnek a normális emberi érintkezés társadalmi feltételei. A nagyváros mint az idegenek, az egymástól elidegenedettek világának a fogalma fejezi ki ezt a sajátos állapotot, aminek az életvilág mindennapi szintjén éppen a moderni- tás tapasztalata felel meg. Mivel oldható és hogyan számolható fel, vagy legalábbis miként enyhíthető a társas magány nagyvárosi „rendje”? A 19. század dereka óta szüntelenül felmerül ez a kérdés a metropoliszok polgárai számára.

FERENCZI ÉS BAUDELAIRE

Amikor Ferenczi egy Freudhoz írt másik levelében elmeséli életének egyik hétköznapi banális eseményét, nyomban Baudelaire-re asszociálunk. A párizsi poéta - prózaversei tanúsága szerint - abból a kávéházi ablakon keresztül elkapott, a futó pillanat erejéig rászegezett járókelői tekintetből kívánná kiolvasni, hogy ki mit érez, és mit gondol és hogy ki is az illető valójában, ami semmilyen tartalmas - tartós és mély - emberi kontaktust nem kínál számára.23 Vegyük elő ezúttal a levelezgető Ferenczit. „Ma este elsétáltam a Városligetbe, majd omnibusszal visszautaztam a városba. Az omnibuszon a következők ültek: egy fiú, egy csinos leány, egy idős úr, egy szolgálólány és egy ka20 Sigmund Freud Ferenczi Sándor levelezés. 1/1. köt. 254. p.

21 Móricz Zsigmond: Sárarany. Bp., 1966. (továbbiakban: Móricz, 1966.) 249. p.

22 Móricz, 1966. 250. p. Világirodalmi analógia: David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretó'je. Ford. Falvay Mihály. Bp., 1983. 460 p. (Világkönyvtár)

23 Baudelaire „A szegények szeme" című verséről van szó. Charles Baudelaire versei. Ford. Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád. Bp., 1973. 256-257. p. (Lyra mundi)