Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Gecsényi Lajos: A ausztriai magyar katonai emigráció a Hadügyminisztérium Katonapolitikai Csoportfőnökség célkeresztjében. – A Dósa Attila és Kovács Attila elleni akciók, 1949–1950
házra ítélte őket.22 A merénylet, eltérő' magyarázatokkal, valamennyi osztrák napilapban kiemelt helyet kapott, de érdemi információkat a francia hatóságok nem tettek közzé az ügyről. Budapesten annál nagyobb vihart kavart a lebukás. Bartha Dezső főhadnagy, aki ekkor még a Katpolnál, majd később az Államvédelmi Hatóságnál (továbbiakban: ÁVH) szolgált, január 24-25-ei naplószerű feljegyzései szerint Farkas Mihály miniszter is megjelent a Csoportfőnökségen, hogy kivizsgálja az esetet. „Egészen Rákosiig és a politikusokig jutott egy ügy.”23 - írta Bartha. Az ÁVH - amely éppen ekkor kebelezte be a Katpol embereit - Hírszerzési osztályának vezetője, Szarvas Pál alezredes parancsára „minden kinyírási és emberrablási ügy felsőbb utasításra leállítva.”24 Azaz, aligha kétséges, hogy a terrorakciókat a politikai vezetők hallgatólagos tudtával szervezték. Dósa Attila - és Fehérváry István - elrablása, Kovács Attila meggyilkolása komoly riadalmat keltett az emigrációban és jelentős csapást mért a nyugati titkosszolgálatok hírszerző és az MHBK magyarországi ellenállás szervező tevékenységére. Bécsből több tiszt visszatért a védett nyugati zónákba, majd az MHBK központjával együtt 1951- ben elhagyta Ausztria területét. Annál is inkább, mert az Osztrák Köztársaság számára mind kényelmetlenebbé vált intenzív politizálásuk. Ezzel lényegében megszűnt a Magyarországgal való közvetlen kapcsolattartás lehetősége. Összességében a magyar állambiztonság elérte célját: súlyos csapást mért a katonai emigrációra és egyben - jelentős mértékben koncepciós elemeket felhasználva - leszámolt a Magyarországon maradt egykori honvédtisztek különböző csoportjaival. Nem érdektelen a Kovács Attila elleni merényletet végrehajtó két állambiztonsági ügynök további sorsa sem. A balul sikerült akciót követően a Katpol tisztjei még feltételezték, hogy sikerül kicserélni őket.2’ Ez a remény azonban hamarosan füstbe ment, annál is inkább, mert az ÁVH illetékesei határozottan elhatárolták magukat a gyilkosságtól. Ok a felelősséget egyértelműen Serényire és munkatársaira hárították.26 A garsteni fegyházban raboskodó Haas a bécsi követséghez 1952-ben benyújtott kérelmeiben rosszabbodó egészségi állapotára való tekintettel kérte a magyar hatóságok segítségét kicseréléséhez és gyógykezeltetéséhez. Beadványai, miként feleségének Rákosi Mátyáshoz küldött folyamodása, amelyben férje érdemeire való tekintettel támogatást kért a maga és kislánya számára, válasz nélkül az AVH irattárába kerültek.2, 1956 nyarán az osztrák függetlenség helyreállítását követően ítéletüket egy innsbrucki esküdtszék felülvizsgálta, ügyüket másként minősítette: Haast felmentette, Bodnár büntetését pedig erős felindulásban elkövetett emberölésért 6 évi - letöltött - börtönben állapította meg. Ezt követően mindkettőjüket kiutasították Ausztriából és 1956. október 23-án Hegyeshalomnál átadták őket a magyar hatóságoknak. Bodnárt 1957 februárjában a budapesti XIX. kerületi rendőrkapitányság volt ausztriai elítéltként tartotta nyilvántartásban.2’ 22 23 24 25 26 27 28 22 ÖStA AdR BMfl ÖfS 741/1950. Ezen a számon található a Bodnár és Haas ellen folytatott per ítélete és más iratai. Démi Geró' tévesen írja, hogy 15-15 évre ítélték ó'ket. ÁBTL 3.2.5. 0-8-012. 77. p. 23 ÁBTL 3.2.4 K-271. Bartha Dezső' áv. főhadnagy hagyatéka. 247. p. 24 Uo. 25 Uo. 26 ÁBTL 3.2.4. K-l 120. Szarvas Pál alezredes feljegyzése, 1950. január 25. 27 Uo. 28 ÁBTL 3.2.4. K-l 120. BM XIX. kerületi Rendőrkapitányság nyilvántartólapja. 1957. február 19.
