Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Fazekas István: Két nyugat-magyarországi nemes Őfelsége szolgálatában. – Salamonfai Rátky Ferenc (1800–1867) és Rátky Emil (1834–1911) pályája

'X/' Rátky Ferenc végül 1833 folyamán lépett ki a hadseregből. A volt főhadnagy előbb postamesteri állást pályázott, de végül a pénzügyó'rségnél talált alkalmazást.' Pénzügyőri szolgálati pályája egyelőre kevéssé követhető. A házaspár legidősebb gyermeke, Emil még a sziléziai-magyar határon fekvő Jablunkau (ma: Jablonków, Lengyelország) született 1834-ben, a következő gyermek már a Bécs melletti Gänserndorfban látta meg a napvilágot 1835-ben, míg a harmadik gyermek, Malvina a Bécshez közeli Stockerauban született 1838-ban, ami azt mutatja, hogy a pénzügy­őrtiszt pályája javarészt Bécs környéki, illetve később bécsi vámhelyeken zajlott.,s Rátky Ferenc vámtiszti szolgálata 14 éven keresztül tartott és szemláto­mást nem váltotta be hozzáfűződő reményeket, ezért 1847 végén újabb pályavál­tást vett célba. Folyamodványt nyújtott be egy a császári udvarnál megüresedett Saalkammerdiener állás után. A magyarra csak igen körülményesen lefordítha­tó állás a Főudvarmesteri Hivatal alárendeltségében működő ceremóniaigazgató (Hofzeremonielldirektor) irányította ceremoniális osztályhoz tartozott, és a császári udvar életében oly nagy szerepet játszó szertartások szabályszerű lefolytatásában ju­tott szerephez. Bár az állás a császári udvar bonyolult struktúrájában az alacsonyabb posztok közé tartozott, a ceremoniális elem fontossága, illetve az uralkodóval való érintkezés miatt a megbecsült állások közé tartozott.9 így nem csoda, hogy a meg­ürült helyre 19 pályázat érkezett be. Annál inkább csoda, hogy Rátky Ferenc nyerte el az állást. Ez nyilván nem ment pártfogó nélkül, sajnos a forrásokból a patrónus személyére nem derül fény, lehetséges, hogy a feleség családja biztosította a szüksé­ges hátteret. Dietrichstein gróf főkamarás indoklásában papírra vetette, hogy a jól képzett Rátky Ferenc 19 év katonai szolgálat után hagyta el a hadsereget, mostani alkalmazása sok fáradsággal és veszéllyel jár, helyzetét nehezíti, hogy három gyer­meket kell nevelnie, felesége beteges, gyenge asszony, aki férje éjszakai szolgálatait igen nehezen viseli, új megbízatása lehetővé tenné számára, hogy gyermekeivel töb­bet törődjön, ugyanakkor a posztra egy teljesen alkalmas személy kerülne. Az elő­terjesztés 1847. október 18-án került benyújtásra, a végső döntés azonban egy ideig váratott magára, a kinevező dekrétum csupán 1848. április 7-én került aláírásra.10 A határozat szerint Rátky Ferenc fizetése 1000 Ft lett, amelyhez 300 Ft szálláspénz járt kiegészítésképpen. A frissen kinevezett Rátky néhány nappal később, április 13- án letette az előírt esküt, és megkezdte szolgálatát, amelyet bizonyára jócskán meg­' Rátky Ferenc 1832 őszén megpályázta a podgorzei, majd az egeri (chebi) postamesterséget is. ÖStA AVA FHKA HKA Österreichisches Camerale Fasc. 9/1 101 ex September 1832, 643 ex Oktober 1832, 202 ex Dezember 1832 (csak jegyzőkönyvi bejegyzések). s Pozsonyi, 2002. 207. p. A császári udvarról hasznos áttekintést nyújt Martina Winkelhofer: Der Alltag des Kaisers. Franz Josef und sein Hof. Innsbruck-Wien, 2010. 280 p. 11 „Dieser gebildete Mann diente 19 Jahre (darunter in der Feldzügen von 1815 und 1820) als k.k. Offizier und ist mit ehrenvollsten Zeugnissen aus der Armee getreten. Seine jetzige Anstellung als Oberkommissär der Finanzwache ist mit vielen Beschwerden, ja selbst mit Gefahren verbunden. Er Itat drei Kinder und eine sehr kränkliche, schwache Frau, welche - so oft ihrem Gatten die Nacht-Inspekzion trifft, heftige Nerven-Anfälle bekömmt. Diesen anstrengende Dienst gestattet ihm auch nicht, für die Erziehung seiner Kinder zu sorgen und somit wäre für ihn die Erlangung der erledigte Kammerdienerstelle eine wahre Wohltat, zugleich aber würde der erledigte Posten auf eine vollkommen entsprechende Art durch ihr besetzt." ÖStA HHStA Hofarchive. Oberstkämmereramt (továbbiakban: OKäA) Serie C Kt. 3. 511 r. 4 1 1 1848.

Next

/
Thumbnails
Contents