Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 2. kötet, 1850-1921 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)

FORRÁSOK 1850-1921

ban már részesült legfelsőbb királyi kegy­ben, amikor 1898-ban díjmentesen kapta meg az uralkodótól a magyar nemességet, majd a következő évben nagy- és kisbar­kóczi előnévvel Pollákról Pósfayra magya­rosíthatott. Hosszú hivatali pályafutást követően, néhány évvel nyugalomba vo­nulása után, 1918 áprilisában halt meg. Méltóságos Főispán Úr! A muraszombati járás közönsége fo­lyó év október hó 17-én, abból az al­kalomból, hogy Pósfay Pongrác fő­szolgabíró 40 éve működik a közpá­lyán, jubileumi ünnepséget rendez. Ebben az ünneplésben részt kér magának a muraszombati járási alapít­ványi közkórház is, melynek Pósfay Pongrác már alapításától kezdve lel­kes és tevékeny igazgatója volt. E cél­ból a kórházi bizottság folyó hó 23-án tartott ülésén elhatározta, hogy a jubi­leumi ünnepségen testületileg részt vesz, Pósfay Pongrácot üdvözli, és egy­ben tiszteletteljes felterjesztést intéz méltóságodhoz, melyben az iránt ese­dezik, hogy Pósfay Pongrác főszolgabí­rót a jubileumi ünnepség alkalmából legfelsőbb helyről leendő kitüntetésre ajánlani méltóztassék. A bizottság határozatának meg­felelően, kérelmünket a következők­ben van szerencsénk előterjeszteni: Hosszú évtizedeken át tartó keser­ves vajúdás után, a muraszombati kór­ház eszméje akkor kezdett a megvaló­sulás stádiumába kerülni, mikor Pósfay Pongrác vette kezébe a nemes ügyet. Fáradtságot nem ismerő szorgalommal és buzgósággal fogott a terv megvalósí­tásába, s ezernyi akadályt legyőzve, si­került neki elsőbben Muraszombat köz­ségtói a kórház mostani telkét - amely Pósfay deležen tudi najvišje kraljevske mi­losti, ko mu je vladar 1898. leta brezplačno podelil ogrski plemiški naslov, naslednje leto je svoje ime Pollak lahko pomadžaril v Pós­fay, s predimenom »nagy- és kisbarkóczi« {»veliki in mali bakovski«). Po svoji dolgo­letni uradniški karieri je umrl aprila 1918, le nekaj let po upokojitvi. Blagorodni veliki župan! Uprava murskosoboškega okraja bo 1 7. oktobra tega leta priredila jubilejno proslavo ob priložnosti 40-letnega jav­nega delovanja okrajnega glavarja Pong­ráca Pósfayja. Pri tej proslavi bi zdela sodelovati tudi murskosoboška okrajna bolnica, katere prizadeven in dejaven upravnik je bil Pongrác Pósfay je že od njene ustanovitve. S tem namenom je odbor bolnice na svoji seji 23. tega meseca sklenil, da bo bolnica na jubilejni prosla­vi prisotna kot organ, da bo pozdravila Pongráca Pósfayja in istočasno poslala Vašemu blagorodju predlog, v katerem bo prosila, da bi okrajnega glavarja Pongráca Pósfayja ob jubilejni proslavi blagovolili na najvišjem mestu priporo­čiti za podelitev odlikovanja. V skladu s sklepom odbora nam je v čast svojo prošnjo utemeljiti z nasled­njim: Po dolgih desetletjih težav se je za­čela ideja murskosoboške bolnice ures­ničevati takrat, ko je zadevo vzel v roke Pongrác Pósfay. Z neumorno marlji­vostjo in gorečnostjo je pričel z uresniče­vanjem načrta in s premagovanjem tiso­čerih težav mu je uspelo najprej od ob­čine Murska Sobota pridobiti za bolnico sedanjo bolnišnično parcelo, ki je bil neuporaben, kotanjast, zaraščen terito­219

Next

/
Thumbnails
Contents