Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)
FORRÁSOK 871-1849
kor érkezett meg Mohácsra. Az önálló magyar királyság sorsát megpecsételő csata helyszínét a magyarok választották, seregük fővezérének kivatasztása azonban nehézségekbe ütközött. A fiatal királynak nem voltak katonai tapasztalatai, a nádor, Báthori István köszvénye, sántasága, és részegessége miatt nem volt alkalmas. Végül Tomori Pál kalocsai érsek lett az egyik fővezér, aki ugyan jó katona volt, de soha nem vezényelt ekkora sereget. A másik fővezér Szapolyai János erdélyi vajda öccse, György lett, akinek még egyáltalán nem volt katonai tapasztalata. A legvalószínűbb becslések szerint a magyar sereg létszáma körülbelül 25.000 fő lehetett. Batthyány Ferenc horvát bán csapatai a csata reggelén érkeztek meg. Szapolyai János erdélyi serege, mivel ellentmondó parancsot kapott, még valahol Szeged körül járt, Frangepán Kristóf horvát bán pedig Zágrábnál. 1526. augusztus 29-én a létező legkedvezőtlenebb körülmények között vette fel a csatát a magyar sereg a három-négyszeres túlerővel szemben. Még az időjárás is hozzájárult a tragédiához, mert a vihar előtti feszült forróságban a délelőtt felsorakozott magyar nehézlovasság órákig főtt páncéljában a napon. Délután vezényelt Tomori támadást, ami rövid ideig sikeresnek is tűnt, de a török lovasság másfél óra alatt szétverte a magyar sereget. A fejvesztett menekülés közben a király, aki mellől elvezényelték testőrségét, a Csele-patakba fulladt. A csatatéren maradt holtan a két érsek, öt püspök és vagy 20 főúr. Tomori nem menekült, katonaként harcolva halt meg, holttestét a török felkutatta. Drágfi János, aki az ország Szűz Mária képével díszített zászlaját vitte, nem tudott menekülni, mert a csata előtt ősi szokás szerint ünnepélyesen lecsatoltatta a sarkantyúit. A túlélők között volt Brodarics István szerémi püspök, kancellár, aki szemtanúként az egyik legfontosabb beszámolót írta a csatáról, amelyben elestek - többek között - az alsólendvai és felsőlendvai földesúri családok tagjai is. II. prispela v Mohács. Prizorišče boja, ki je zapečatila usodo samostojne ogrske kraljevine, so izbrali Madžari, z izborom glavnega poveljnika vojske pa niso imeli sreče. Mladi kralj ni imel vojaških izkušenj, palatin István Báthori pa zaradi putike, šepavosti in pijančevanja ni bil primeren. Končno je eden glavnih poveljnikov postal Pál Tomori, nadškof iz Kalocse, ki je bil sicer dober vojak, a tako veliki vojski ni poveljeval še nikoli. Drugi glavni vodja je postal György, mlajši brat erdeljskega vojvode Jánosa Szapolyaija, ki pa sploh ni imel nobenih vojaških izkušenj. Po najverjetnejših ocenah je ogrska vojska štela okoli 25 tisoč mož- Enote hrvaškega bana Ferenca Batthyányja so prispele zjutraj na dan bitke. Erdeljska vojska Jánosa Szapolyaija je bila še nekje \ okrog Szegeda, ker je dobila nasprotujoče si ukaze, medtem ko je bil hrvaški ban Krsta j Frankopan pri Zagrebu. 29. avgusta 1526 se je ogrska vojska j zoper tri do štirikrat številčnejšo vojsko podala v bol v na i^ )0 ^ neugodnih možnih okoliščinah. Se vreme je prispevalo k tragediji, j saj se je postrojena ogrska težka oklepna konjenica v svojem oklepu kuhala v soparni vročini na soncu pred viharjem. Popoldne je Tomori dal povelje za napad, ki je bil za kratek čas videti uspešen, a turška konjenica je v uri in pol razbila ogrsko vojsko. V brezglavem begu je kralj, ki ni imel ob sebi telesne straže, ker so jo bili poslali drugam, utonil v potoku Csele. Na bojišču sta ostala mrtva oba nadškofa, pet škofov in blizu 20 velikašev. Tomori ni zbežal, umrl je bojujoč se kot vojak, Turki so ukazali poiskati njegovo truplo. János Drágfi, ki je nosil državno zastavo, okrašeno s podobo Device Marije, ni mogel zbežati, ker si je po starodavnem običaju dal pred bitko slovesno zvezati ostroge. Med preživelimi so bili sremski škof, kancler István Brodarics, kije kot priča boja napisal eno najpomembnejših poročil o bitki, v kateri so - med drugimi - padli tudi člani družine veleposestnikov iz Dolnje Lendave in Gornje Lendave. 88
