Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)
FORRÁSOK 871-1849
nár mesterségnév első előfordulása pedig a 14. századból ismert.) A malmoknak kivételes gazdasági és jogi helyzetük volt a középkor folyamán, velük kapcsolatban különleges jogszokások alakultak ki. Epületeiket hagyományosan mindig kiváltságosnak, sőt szentnek tartotta a magyar ember. Bennük menedéket találtak nemcsak a vándorok, hanem még a bujdosó bűnösök is. Malma lehetett a földesuraknak, falvaknak, mezővárosoknak, egyházi testületeknek. Mivel a malmok jövedelme biztos anyagi forrást jelentett, törekedtek is a megszerzésükre, sőt arra is, hogy a rivális vagy szomszéd ne juthasson hozzá a malom építésének jogához. A 16. században már malmok egész sora működött országszerte, köztük a leggyakoribb a vízimalom volt. Ezeket nemcsak gabonaőrlésre használták; fűrész-, papír-, puskapor és még sokfajta malom működött. Az igazi magyar malom a gátasmalom volt, aminek a helyét nagy gondossággal választották ki. A gátasmalmok ugyanis kiszámíthatatlan károk okozói lehettek, nemcsak a hajózást és a halászatot akadályozták, de a vizek szabad folyását is. Néhány folyó medrét a malmok annyira elzátonyosították, hogy körülötte hatalmas mocsarak keletkeztek. Az olyan vidékeken, ahol a víz természetes ereje nem volt elég, őseink a hó olvadását, az áradást és a nagyobb záporesőt használták fel malmaik hajtására. Ezek természetesen csak ideiglenesen működhettek. A molnármesterséghez nemcsak az őrlés, hanem a malomépítés tudománya is hozzátartozott, és a mesterség közmegbecsülésnek örvendett. A 16. század közepén a molnárok a városokban már céhekbe tömörültek. Munkába állásukkor esküt kellett tenni. A malomtulajdonos földesúr ritkán tartotta saját kezelésben a malmait, hanem vagy saját jobbágyainak, vagy idegeneknek adta bérbe. A malmok jövedelmeinek egy része a tulajdonost illette, más része a molnároknál maradt. A jövedelem után szolgáltatásként búzát, lisztet, kenyeret vagy állatokat kellett adni. srečamo v 14- stoletju.) Mlini so v srednjem veku imeli poseben gospodarski in pravni položaj, v zvezi Z njimi so nastali posebni pravni običaji. Madžarski človek jih je imel za posebne, celo svete. V njih so našli zatočišča ne le popotniki, ampak tudi skrivajoči se hudodelci. Mline so imeli veleposestniki, vasi, trgi in cerkveni organi. Ker je dohodek od mlina pomenil zanesljiv materialni vir, so si močno prizadevali za njihovo pridobitev, I celo za to, da si rivali ali sosedje ne bi pridobili pravice do postavitve mlina. V 16. stoletju so ž? imeli celo vrsto mlinov po vsej državi, najpogostejši med njimi so bili vodni mlini. Teh niso uporabljali samo za mletje I žita; imeli so mline za Žago, za papir, smod! nik in za še veliko drugih namenov. Pravi j madžarski mlini so bili ti. »jezovni mlini«, katerih kraje postavitev so izbrali nadvse \ skrbno. Jezovni mlini so namreč lahko j povzročili nepredvidljivo škodo, niso pomenili samo ovire za plovbo in ribištvo, ampak tudi za prosti pretok vode. Strugo nekaterih rek so ti mlini močno zamočvirili, okrog njih so nastala velikanska močvirja. Na območjih, kjer naravna moč vode ni bila zadostna, so naši predniki za poganjanje mlinov uporabljali sneg, ki se je topil, poplave in večje nalive. Takšni mlini so lahko obratovali seveda le začasno. K mlinarskemu poklicu je poleg mletja spadalo tudi znanje postavljanja mlinov. Poklic mlinar je bil med ljudmi spoštovan. Sredi 16. stoletja so se mlinarji v mestih že združevali v cehe. Da bi bil kdo sprejet za mlinarja, je moral zapriseči. Veleposestnik, lastnik mlina, je svoj j mlin le redko imel v svojem upravljanju, dajal ga je v najem bodisi svojim podložniI kom bodisi tujcem. Del dohodka od mlina je I pripadal lastniku, drugi del je ostal mlinarju. j Po dohodku je bilo treba kot služnost dajati j pšenico, moko, kruh ali živino. 84
