Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)
FORRÁSOK 871-1849
kon pedig, melyet Kispákának mondanak, három szolgacsaládot adtam két ekével, ennek a határa megosztja a környező völgyeket, melyekben patakok folynak, s az előbb mondott Páka folyó ömlenek. Ezen az előbb mondott két birtokon a mostani és a jövőbeni vendégek 4 azzal a szolgáltatással tartoznak, hogy mindegyik háztartás köteles adni évente hat viaszpogácsát és mindegyik falu egy négyaraszos méretű vödör mézet. Kieszközöltem, hogy a vendégek ugyanezen falvainak tizedeit az előbb mondott király kegyelméért a megyéspüspök az előbb említett monostornak adja. Forrás: Kiadva: Blazovich - Érszegi - Turbuly, 1998. 42-49. p. Irodalom: Kristó Gyula: A tizenegyedik század története. Bp., 1999.181 p. (Magyar századok) 1192. HAHÓT JÁMBOR VITÉZ" BIRTOKOT VESZ LENDVÁN Részlet egy oklevélből Az Árpád-korban a Hahót-Buzád nemzetség volt Zala megye legnagyobb világi nagybirtokos családja. A Hahót nevű német lovag III. István király (1162 és 1172 között uralkodott) trónért folytatott harcaiban érkezett az országba a király kíséretében. Szolgálataiért birtokadományo-kat kapott jutalmul a Zalától a Dráváig. Vendég - kül-, vagy belföldről költözött, aki társaival együtt kiváltságokat élvezett. Na teh dveh omenjenih posestvih pa zdajšnji in bodoči gostje 4 morajo dajati služnost: vsako gospodinjstvo je dolžno dati letno šest voščenih pogač in vsaka vas po štiri pednje veliko vedro medu. Uredil sem tudi, da bo škof ordinarij desetino teh istih vasi gostov dal prej omenjenemu samostanu kot znak milosti do omenjenega kralja. Vir: Objavljeno: Blazovich - Érszegi - Turbuly, 1998. 42-49. p. Literatura: Kristó Gyula: A tizenegyedik század története. Bp., 1999. 181 p. (Magyar századok) 3. 1192 I »VRLI VITEZ« HAHÓT KUPI POSESTVO V LENDAVI Odlomek iz dokumenta V obdobju Arpddov je bila rodovina HahótBuzád največja posvetna veleposestniška družina v Žalski županiji. Nemški vitez po imenu Hahót je v državo prišel v spremstvu kralja v času, ko se je kralj Štefan (vladal od 1162 do 1172) bojeval za prestol. Kot nagrado za svoje usluge je dobil posestva od reke Zale do Drave. Rodovina je do sredine Gostje - Privilegiranci, priseljeni iz tujine ali notranjosti države, ki skupaj s svojimi pannerji uživajo privilegije. 37