Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)
Kiss Gábor: Térképvázlatok Vas Megye Történeti Atlaszához
templomot már alapjaiból akarta újra felépíteni. E költségek fedezésére a malmot is eladták. Az akkor elkészült új épület falait a ma álló temetői (diósi) templom rejti, amely hivatalosan máig a város plébániatemploma. Váralja-település Az ispáni vár és a plébániatemplom, azaz a Szent Mihály-templom közötti, arra alkalmas területen, a várat a templommal összekötő út mentén jött létre a 11. század folyamán a váralja-település (a suburbium). A domborzati viszonyok és a csak jóval később adatolható telekszerkezet alapján valószínűnek látszik, hogy először csak a nevezett út nyugati oldalán alakult ki a szabályos teleksor. Az út keleti oldala kezdetben egy nagy teret, minden bizonnyal piacteret alkothatott. Az idő múltával ez az újabb telekosztások nyomán egyre jobban beépült, és a tér az út vonalában kisebb piactérré szűkült, déli végében egy kúttal, amelynek pontos korát nem ismerjük. Mindez azonban csak valamikor a 13. század folyamán következett be. A váralja-települést északon az oszkói út völgybe lefutó nyomvonala határolta, nyugat felől a gyepűerődítményhez kapcsolódó, felduzzasztott tavak (halastavak) és a városkapu. Déli oldalon a másik Oszkóba vezető út és a mellette folyó, mai nevén Csipkés-patak alkotta a határt, mígnem keletről az Egervárra menő út. Ezt a szóban forgó területet nevezték 1217-ben civitasnak, ahol a vasvári várnépek laktak. Annak ellenére, hogy régészeti feltárás ez idáig még nem történt, ez lehet Vasvár területének legrégebbi lakott része. Minden bizonnyal 1242-ben a települést a tatárok földig rombolták, és ez a tény adott lehetőséget arra, hogy a vasvári társaskáptalan rövidesen birtokai közé sorolhassa. Elfoglalásának ténye az 1217. és 1334. évi határjárás, továbbá az 1254-es oklevél adatárnak összevetéséből következik. Városkapu Vasvár városkapuját a Szent Mihály-egyház javait összeíró 1217-ben kelt oklevél említi. Helye a ma Csipkés- és BéZ-pataknak nevezett vizek összefolyásánál volt, ott, ahol a Szentgotthárdra vezető út a délről, a mai Árokhegyre érkező „római sánc" és az észak felé futó patakok vizéből felduzzasztott tavak (halastavak) közötti keskeny részen áthaladt. A kapu eredetileg tehát ennek a gyepűvonalnak egyik védelmi eleme volt. Funkciója hasonló volt a kb. 3,5 kilométerre, délre található Vaskapuhoz, ám jelentősége - helyénél fogva - annál kisebb lehetett, mivel csak helyi utat zárt el. Az előtte, a nyugati oldalon lévő természetes árokban a patakok vize folyt, két oldalával pedig a gyepű már említett létesítményeire támaszkodott. Ez a kapu határolta nyugat felől a belső, azaz keleti oldalán idő közben létrejött váralja-települést és ennek egyetlen ebbe az irányba futó útja, szintén rajta vezetett keresztül. Vasvár 1741. évi térképe a városkapu helyét már nyugatabbra jelzi, így idővel tehát - talán még a középkor folyamán - a régi kaput kijjebb helyezték. 545