Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Tilcsik György: A zsidóság szerepe Szombathely kereskedelmében a 19. század első felében

túlnyomó többsége Szombathelyen élt. Ez - figyelemmel a 2. táblázat szombathelyi adataira, továbbá arra, hogy 1840-ben Szombathelyen csupán három család, azaz leg­feljebb 25 személy, közöttük 3-4 kereskedő élt - pedig azt jelenti, hogy 1840 és 1848 között a Szombathelyen élt kereskedők számában - hasonlóan az összlakosság igen di­namikus emelkedéséhez - robbanásszerű növekedés következett be. Megítélésünk szerint alapvetően ez volt - ha nem is egyedüli, de az egyik elsőd­leges - kiváltó oka a Szombathelyen 1848. április 4-én lejátszódott zsidóellenes meg­mozdulásnak, majd pedig a másnap megtartott városi népgyűlésen megszületett dicste­len határozatoknak, amelyeket azután az Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány és első független felelős kormány április 17-én kelt rendeletei nyomán Szombathely város 1848. április 24-én megtartott rendkívüli közgyűlésén semmisítettek meg. 56 Az 1847/48. évi utolsó rendi országgyűlésen elfogadott, és az ország polgári áta­lakulásának alapvető elemeit kodifikáló 31. törvénycikkely - jóllehet több más fontos kérdés megoldása mellett adós maradt a zsidók emancipációjának kimondásával is ­alapvetően új helyzetet termett hazai, és benne a Szombathelyen élő zsidóság számára, akiknek száma a 19. század második felében ütemesen növekedett, és akiknek jelentős, sőt meghatározó szerepe volt abban, az eddig azonban még kellően fel nem tárt folya­matban, amelynek eredményeként Vas megye gyorsan fejődő és urbanizálódó székhe­lye a századfordulóra már a térség egyik legfontosabb gazdasági, kereskedelmi és infra­strukturális központjává - az egykorú, ám ma is nem kis büszkeséggel hangoztatott ki­fejezéssel szólva: a „Nyugat királynőjé"-vé - tudott válni. Az Az 1848. április 4-én Szombathelyen lejátszódott zsidóellenes megmozdulásokra, annak kivizsgálá­sára, a fókolomposok megbüntetésére, továbbá az április 5-ei népgyűlés eseményeire és következmé­nyeire: Bernstein Béla: A zsidók története Vas megyében. = Partes Populorum Minores Alienigenae, 1998. 4. sz. 112-115. p.; Kárpáti Kekmen: Szómbathely-Savaria rend. tanácsú város monographiája. 2. rész. Szombathely, 1894. 223-226. p.; Mayer László - Varga Nóra; Adatok az 1848. április 4-ei szombat­helyi zsidóellenes megmozdulások történetéhez. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1999. 4. sz. 5-17. p.; Ö. Kovács, 1985. 266-267. p.; Simon V. Péter: Az átalakulás nehézségei. A kor­mánybiztosi intézmény Vas megyében 1848 tavaszán. = VSZ 1984- 1. sz. 106-107. p.; Simon V. Péter: Zsidóellenes zavargások Vas megyében 1848 tavaszán. In: A Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárkép­ző Fó'iskola Tudományos Közleményei. 4. Szerk. Molnár Károly. Szombathely, 1984. 120-127. p. 383

Next

/
Thumbnails
Contents