Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Gustav Reingrabner: A hitfelekezetek kialakulása és a konfesszionálás a nyugatmagyarországi térség egyházaiban az újkorban

8.) A hitvallások kialakulásával egyidőben, de különösen a folyamat lezárulását követően, megtörtént a fejedelemségek lakóinak konfesszionálása, tehát az egyik, vagy a másik hitfelekezethez a többé-kevésbé tudatos csatlakozás, amely azzal járt, hogy át kellett venniük a tanításokat ugyanúgy, mint az ekkleziológiát

4 és annak következményeit. Önmagában véve ez egy aktív és szubjektív folyamat volt, mert egy saját (személyes) döntést feltételezett. Minthogy azonban a felekezetek kialakulása csak lassan ment végbe, és ebben a folyamatban rendszerint egy nagyobb társadalmi „egység" tett meg ennek megfelelő utat, ezért sok esetben inkább csak e döntés meghozatalában vettek részt, semmint valóban aktívan, az egyik ellenféllel szemben a másikhoz csatlakozva léptek fel. Természetesen voltak kivételek, mégpedig a konfesszionálás vezetői. Ok - akik nem szükségszerűen a papok, illetve a földesurak voltak - bizonyára messzemenően tisztában voltak e felekezeti döntés jelentőségével, sokan mások azonban nem. Am a konfesszionálás - objektív lévén - passzív folyamat is volt. Embereket kényszerítettek arra, hogy csatlakozzanak egy bizonyos felekezethez, mely folyamat néha oda vezetett, hogy olyan személyeket illetően, akik egy ilyen döntést már meghoztak és a felekezeti tudatot már kialakítottak, majd felekezeti váltást hajtottak végre, a „megtérés" fogalmát használták, amely fogalom a Biblia értelmezésével - megtérés és bűnbánat - szemben, egy más értelmet kapott. Abban az időben, amikor ez a passzív konfesszionálás párhuzamosan, illetve analóg módon folyt a felekezetek kialakulásával, akkor ez viszonylag feltűnésmentes volt, minthogy a tájékozódás egy másként meghatározott álláspontról történt. Ezért e passzív konfesszionálás, azaz a „fentről történő reformálás" viszonylag kevés ellenállásba ütközött, ám a felekezeti tudat kialakulásával ez az ellenállás megerősödött. E passzív konfesszionálás - amikor ugyanis arról volt szó, hogy egy felekezet követőit egy másikba történő átlépésre kényszerítik - részben heves ellenállást váltott ki. Ennek megfelelően, nem kis erőfeszítés és egyben a kényszerítő eszközök folyamatos használata volt szükséges ahhoz, hogy a szándékoknak mindinkább megfelelő eredmény szülessen. Ausztriában a katolikus konfesszionálás fejedelmi parancsra ment végbe, következésképpen ellenreformációnak minősült, noha ennek szükséges előfeltétele volt a katolikus megújulás, tehát a felekezetek kialakulása a katolicizmusban. 9.) Mindenképpen szükséges néhány megjegyzés az osztrák-magyar határvidéken lezajlott konfesszionálásról. Kezdetben a felekezetek kialakulása a birodalomban lezajlott - és fentebb már vázolt - folyamatok szerint zajlott, és azt csupán az a török invázió zavarta meg, melynek során 1540-ben Magyarország egész középső részét elfoglalták. Érdekes, hogy szinte sehol nem bukkantak fel olyan helyi „reformátorok", akik azon események vezetői voltak, amelyek a konfesszionálás előkészítésének tekinthetők. A szomszédos országok - Alsó-Ausztria és Stájerország - fejedelmeihez intézett rendi panaszok és kérelmek alapján világosan felismerhető a felekezetek kialakulásának a folyamata: Az egyházról szóló tudomány 144