Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

Tilcsik György 2001. június 11-én elhangzott megnyitó beszéde

további feltárásáért és bemutatásáért, nem szabad várniuk egy következd évfordulóra, hanem folyamatos munkával tovább kell folytatniuk a már előrehaladt és ígéretes kutatásokat annak érdekében, hogy élete, munkássága és jelentősége mielőbb ismert legyen ne csak a szűkebb szakmai, hanem a művelt nagyközönség körében is. Szerencsére a szükséges forrásanyag adott, csupán az elhatározás és némi szorgalom szükséges mindehhez. Es akkor a már említett remény megvalósul: nem csak ennyit, nem csak itt és most láthatunk, tudhatunk tóle és róla. „Nem hogy szobrot érdemeltem, Utcanév sem jár énnekem; ..." - írta önmagáról, munkásságáról és jelentőségéről töprengve, némi keserűséggel, ám angyali öngúnnyal rögtön hozzátette, hogy ugyanakkor minden villamos- és buszvonal legalább két állomása drzi nevét, bár ne feledjük: csupán fonetikusan, azaz „h" nélkül. Végh Gyula azonban sokkal maradandóbban alkotott annál, minthogy hogy csupán egy hosszabb vagy rövidebb, keskenyebb vagy szélesebb utca örökítse meg nevét. Publikált és mindeddig publikálatlan írásai, naplója, rajzai, képei és nem utolsósorban a köz érdekében végzett munkája örökre megőrzik azt. Nekünk és utódainknak egy feladatunk van: emlékét sohasem feledve, továbbadjuk azt a következd nemzedékeknek. Ha pedig egyszer mégis utcát neveznek vagy neveznének el róla, vagy szobrot állítanának neki, az már csupán ráadás, bár mint tudjuk, az d akarata szerinti ráadás lenne. Elengedhetetlenül kedves kötelességem, hogy e helyről is elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik bármilyen módon és eszközzel elősegítették e kiállítás létrejöttét. Először is Bajzik Zsolt kollégámnak, aki az ötlet szülőatyja, egyszersmind a kiállítás szakmai és technikai kivitelezője volt. Természetesen köszönet illeti mindazon személyeket és szervezeteket, akik és amelyek a kiállítás megrendezésének anyagi feltételeit biztosították. így külön is megköszönöm a nagylelkű támogatást és segítséget az itt jelen lévd Végh Péter úrnak, Végh Gyula unokaöccsének, a Savana Touristnak és Vas Megye Közgyűlése Tudományos Szakbizottságának, továbbá mindazon közgyűjteményeknek, — így az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Savaria Múzeumnak, a Szombathelyi Képtárnak és a Sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumnak — amelyek az örizetükben lévd források, képek és rajzok másolását, és így a kiállítás megrendezését lehetővé tették. Kérem, tekintsék meg a kiállítást, és kívánom, hogy teljék sok-sok örömük benne. Kérem azt is, mondják el rokonaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek, ki volt, hogyan élt, mit tett és mi mindent alkotott verebi Végh Gyula, és hívják fel figyelmüket arra is, hogy bizony nagyon is érdemes e kiállítást megtekinteni, nem csak azért mert bepillanthatunk egy öt évtizede elhunyt tudós, művész és közéleti ember életébe és munkásságába, hanem azért is, mert ennek nyomán feltárul előttünk a múlt egy igen fontos, eddig még szinte teljesen ismeretlen fejezete, amelynek révén többet tudunk az egykor volt és a jelen világról, és persze ezáltal önmagunkról is. 115