Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

amikor a bán már elhagyta az országot, és helyre­állt a béke. Nyilatkozatában egyúttal felhatalmazta a nádort, hogy ha alkalma nyílik a horvát-magyar egyetértés megteremtésére és ezzel a polgárháború kiterjedésének meggátlására, mivel Magyarország a horvátok összes jogos és méltányos kívánságainak teljesítésére kész, ezeknek ő is eleget tehet, de csak az ország alkotmányának, önállóságának és jogai­nak sérelme nélkül. Feltűnő, hogy a határozat a nádornak a törvényesség megtartását igénylő felté­telére nem tért ki. Elutazása előtt a főherceg átadta Batthyány­nak a király szeptember 15-én kelt válaszát a ná­dor azon szeptember 12-ei előterjesztésére, amely­ben miniszterelnöknek ismét Batthyányi ajánlotta. Ebben Ferdinánd elfogadta az előző kormány le­mondását, de Batthyány ajánlkozását is a kor­mányzás ideiglenes vitelére. Az országgyűlésnek vi­szont szemére hányta, hogy két hónap alatt se tett - állítólag - semmit a horvát-magyar viszály meg­szüntetésére, ellenben olyan határozatokat hozott, amelyek nem felelnek meg Ausztria és Magyaror­szág törvényes kapcsolatának, de az utóbbi érde­keinek sem. Sőt, szeptember 11 -én, amikor - nem várva be a vonatkozó törvényjavaslatok szentesíté­sét - felhatalmazta a minisztériumot a ötforintos bankjegyek forgalomba hozására, kötelezően ren­delte el az újoncállítást, a sorezredek katonáit pe­dig - okot adva ezzel a rend és fegyelem bomlasztá­sára - a honvédek közé állásra szólította fel, el­hagyta a törvényes terepet. A leirat a horvát bonyodalmak kiegyenlítését továbbra is egyedül az országgyűléstől várta. Majd logikai bakugrással jelentette ki, hogy az uralkodó Batthyány kormányalakítási feltételeiről azért sem képes „e pillanatban határozott végzést hozni", mert előző kormányának több tagja - a célzás nyilván Kossuthra és Szemerére vonatkozott - úgy kezelte a törvényeket, hogy alkalmazásuk ilyen módjához nem adhatja beleegyezését; ennek ismétlése ellen csakis a miniszteri posztokra ajánlandók személye lehet a biztosíték. Ezért kérte azok megnevezését, akikből Batthyány a fenti garanciát megtestesítő kormányt vél alakítani. Az uralkodó, aki a törvénysértést nem minden alap nélkül olvasta a képviselők fejére, arról hall­gatott, hogy a törvénysértést a nádor is, de ő maga is elkövették. A nádor azzal, hogy a kormány le­mondása után ellenjegyzés nélkül intézkedett, Fer­dinánd meg azzal, hogy ugyancsak miniszteri ellen­jegyzés mellőzésével helyezte a bánt hivatalába vissza. Az az állítása, hogy a Ház a horvát ügyben nem tett semmit, nem felel meg a valóságnak. Nyíltan ugyan nem mondta ki, hogy nincs szándé­kában a bán visszaparancsolása, mégis ezt sugallta, amikor a horvát-magyar viszály megszüntetését ki­zárólag az országgyűlésre bízta. Elhallgatta, hogy Batthyány feltételeit tekinti elfogadhatatlanoknak, és hogy azok miatt nincs ínyére az ő kinevezése, ehelyett annak okául, hogy nem képes dönteni ró­luk, időhúzás céljából és ürügyként a leendő minisz­terek névszerinti megjelölésének hiányát hozta fel. Batthyány azonban megértette a leirat rejtett üzenetét: az udvarban elutasítják feltételeit. A szeptember 16-ai esti képviselőházi ülésen - a lei­rat felolvastatása után - bejelentette: mivel a kor­mányalakítást az uralkodó elé terjesztett feltételei­nek elfogadása esetére és azon kikötés mellett vál­lalta, hogy a Ház bízzék meg benne, de ezek egyike se teljesült, ezennel megszűnt „miniszterelnök lenni". ^s 77 «*&

Next

/
Thumbnails
Contents