Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Gerő András: A hiányzó Batthyány-kultusz

zettekre rímelő helyszín, beépült az ellenzék március 15-ei rituáléjába. Az 1956-os vértanú-analógiát hangsúlyossá teendő, az örökmécsest Batthyány Nagy Imre örökmécsessé nyilvánították, de a polgári átalakulás miniszterelnökének alakja nem tűnt elő - a zsarnok által kivégzett személy sziluettje maradt a meghatározó. Ismereteim szerint egyetlen azóta hatalmon lévő politikus nyúlt vissza Batthyányhoz: Antall József. A Nemzeti Galériából kölcsönkérte a grófot ábrázoló festményt és kiakasztotta a miniszterelnöki dolgozószobába. E tény arra utal, hogy Antall felismerte: itt egy, a különféle kurzusok által nem kompromittált, szimbolikus értékű személyről van szó. Érthetetlen, hogy nyilvános szerepléseiben ezt az összefüggést miért nem képviselte és miért inkább a történetileg rendkívül ellentmondásos, a kultuszképzés szempontjából használhatatlan Teleki Pál személyével foglalkozott. A Horn-kormány - szemben az Antall-Borosérával - dezideologizáltságban folytatta tevékenységét, kísérletet sem tett ilyen téren bármiféle önálló kezdeményezésre. Ez nyilván összefüggött azzal a ténnyel, hogy az előző kormány sokak által ideologikusnak tekintett megnyilvánulásai értékelésük szerint a lakosságot irritálták; több politikai kárt, mint hasznot okoztak. Az 1998-ban hatalomra került, magát nemzetinek és polgárinak tekintő kormány ideologikus értékeket is magához zárkóztatott. A „nemzeti" és „polgári" kifejezésekből elvileg és gyakorlatilag kultuszt gerjesztő szándék is fakadhat. Ami eddig ebből látszik, az a több mint ötven tervezett Szent István-szoborról és a Szent Korona-törvényről szól. Egyszóval valami olyasmiről, ami nem az 1848-as mitológiáról és persze legkevésbé Batthyányról szól. A Batthyány-társaság tagjai magas pozíciókba kerültek - ezóta szájukon ki sem ejtik társaságuk névadójának nevét. A miniszterelnök - a hírek szerint - Tisza István és Bethlen István portréihoz ragaszkodik. A két grófban közös, hogy egyikük sem volt demokrata és egyikük sem teremtett polgári átalakulást. Várhatóan az állami politika nyilvános terében mégis szerep vár rájuk. Batthyány val annyi történt, hogy mauzóleumát - jórészt a főváros költségén - 1999-ben restaurálták. JÍ4 -S& -S&. •qr yft y^ Batthyány továbbra sem kell senkinek másra, csupáncsak és legfeljebb mártíriumra. 1849-ben vértanú lett és az is maradt. A nemzeti mitológia kialakulásának folyamata ebbe a szerepbe helyezte őt. Ügy tűnik, azóta igazából senki sem akarja őt innen kiszabadítani. Az utókort következetesen nem érdekli az, amiből mártíriumának és az egész ország nemzeti mitológiájának értelme is volt, lett, lehet. JEGYZETEK A nemzeti mitológia tárgykörében - sok részletet illetően tájékoztató: Ruffy Péter: Magyar szentek, magyar ereklyék. Bp. 1988. 169 p.; Sok elemet tartalmaz a „Magyar Szabadelvűek" sorozat (Bp. 1998-), hiszen a kor egyes főszereplőinek portréja, szövegei utalnak a később köztudatúvá vált elemekre.; A mitológiával (is) foglalkozom Gero, 1993. kötetemben. Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi törvényczikkek. Bp. 1896. 244. p. A helyzetet elemzi, a szöveget idézi: Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája. Bp. 1977. 147-148. p. (Magyar história) A köztéri szobrok esetében eligazít: Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. [Bp.] 1989. 653 p.; A Kerepesi úti temetőről lásd A Kerepesi úti temető. 1-2. *» 131 <«.