Zágorhidi Czigány Balázs (szerk.): Vasvári káptalan - vasi települések 1217-2017 (Szombathely, 2018)
д vasvára káptalan hiteleshelye és levéltáRai székeskáptalanok kivétel nélkül, a társaskáptalanok és a szerzetesi konventek közül pedig a jelentősebbek а XIII. század elejétől mint hiteleshelyek is működtek, azaz nemcsak egyházi, hanem világi ügyekben is állítottak ki közhitelű okmányokat. Ezeket saját autentikus pecsétjükkel hitelesítették. A világi bírói fórumok - király, nádor, megyés ispán - megkeresésére is közreműködtek vizsgálatok lefolytatásában, birtokba iktatást végeztek vagy korábbi okleveleikről adtak ki másolatokat. Saját kiadmányaik másodpéldányát, a hozzájuk érkező megkereséseket és a perekkel kapcsolatos egyéb dokumentumokat megőrizték és nyilvántartották: ezek alkották a hiteleshelyi levéltárat. Mindegyik hivatalos eljárásnak és iratnak megvolt a maga illetéke, amely fedezte a költségeket és gyarapította a káptalan bevételeit. A testület - mint minden gondos birtokos - megőrizte a saját birtokaira vonatkozó okleveleket, beleértve az egyes adományok vagy vásárlások előzményeit is: ezek összességét nevezzük magánlevéltárnak. A vasvári káptalan hiteleshelyi tevékenységének kezdetei az 1220-as évek végére nyúlnak vissza, a tatárjárásig terjedő időszakból ennek számos emléke maradt fenn, а XIII. század második felétől pedig szinte tömegessé vált az oklevélkibocsátás. A káptalan а XIV. századtól Vas vármegyében kizárólagos szerepet töltött be a hiteleshelyí munkában, sőt Zala- és Sopron megye határvidékéről is gyakran felkeresték az ügyfelek. A káptalan hiteleshelyi - régi kifejezéssel „országos” - levéltárát gyakran említik az oklevelekben, azt is tudjuk, hogy a Szent Mihály-templom sekrestyéjében helyezték el. A nagy menynyiségű iratanyagban alkalomadtán napokig tartott egy-egy oklevél kikeresése. A köz- és a magánlevéltárat egy helyen őrizték. A hiteleshely egészen а XVI. század második feléig Vasváron működött, ekkor azonban a fenyegető török veszély miatt egyre sürgetőbbé vált védett helyre való áttelepítése. 1578-ban országgyűlési határozat született arról, hogy A A vasvári káptalan által kiállított XIII. századi oklevélpár rekonstrukciója (nemesmásolat, SZEL) A hitelesbe! az eshelyi levéltár jegyzőkönyvei ^ MNL Vas Megyei Levéltárában (Fotó: ZCB, 2019.) Ífeíos еол * fcí micWt" Wcztj\r ^«X-VCO omJ& pcjn fSeíxi^ -not« ftev«. -иоСатгрCTjoyf*, fiuá* farcafíj “äc <tf>akím. füiitrp mtotr fcrui fut ТГЬмфеу rwv» nxcű i>eUE>era -muiirrtr -vibeíxcj «Cfccnna. cm tnpantna xwSierag -matiné cabeC \c Lterom. j^mebirtarr cft«r^%> TTЪуСаст cöcm^Satг W jbvil глстопег m<w mami Г Ot&ttS <a$na to 6v>i%\7 fán %>»& ft reéeipfl* ®Wfu6 *r' TP0^ Vx Hlatíjey Ttianumifrc f^-Д) cefWmo v? • &2*t> -уÜtne: ер нес ijjr ö)«yfó n fui fr*s лиг f>ertbtS W ге^мттд£- fuccefföitts fepeWWi ЗДасЦг ^pcoUom У*го«ж' yrfmc ut aubaroc tpS аЦй ttif«(karr.taL eaam-^aoaon mcpofiia -jp ft rnulwr т^аеэ ab«©b«rr) fetraö ftlws ^»crearer 'cű. fuo Ъто Ттг^паос ел^хдпа- -ywcíret?. £ w fiíiflS-^-rnatma frtxevtnr Ctbercacr. öBUgatue* ectom. fe fepeVtA? Tfle^ta. -ucr^ncü^ CT^qxayunct tmittcn« -рпослсГ" -ucUcnc- ut -^Jefjeur -|j<a.cxorie VtfгЦб x^m attúxgencer rebtríe&t v>aí>«rcnr facxíltarr. Oü ur r*ól far ^faxfl Гере <5шЦр fi^jtííi íírt xnurvítmr геЬмдаГ. Ttlxgro 'per 111 -npóico • Olmcnc csnvoiZ- OmUtb ДпЪгеа^Ъеапо . änno akfacdrnaaoner Vm , »$* ■ buetnob"»<bw^(TMi . -5[7П11-~’ Г'Л’ t) <ПГ « Оь ÉíjL 3^0$ CAfiifc* earxTc f^^Uí nőm fttxt. -uoLr^ cpCpöyf*. fiUltó fmrdfxj v ífjal/^n. ЧПлхАру noii nam ‘beltbcra multarr- -vt&eLtcj <cf?«MTU.cuA mfancia nieSurrAS •<^>«u^etatr«űv querflbyfem csctfwft&atr fena уЫх гдаххпг nt<Wn fűi ^дса ft recept SfctfiS e. 7pMc xu ТПагЦ- manumifttr fuknJc cp ruse íjt o^oyfa n fai fres &шг f>ew&e$ í>rs r^ttm,u4r ГчссеСвгеб fepeWW CtWcac^ -pe(fmc atiWr -t>ce<ftt t^xe дЦ« nfisjfcax-t .cak eoton ^acao«. ■» Ж^т-uLer ^far* ab «0^0*5 feroo fxlxoe -^cx^artr 'm fu*> Imö m^iAor don^ofna- -yomv<c'. A ->^y ^ласпа fru^renr Gbercacr'. abhgauíc «asm Orr fepr’MxÄ? TTloyíx w ^naujs Äf^wL m«a«r« # »*» uF -^(fenr befV ^ dtójsmS r^w Й» ЪаЬ«гтс fimlra«. Ű3 Щте fej* Sculi^ (Vgiir Kn nunnSir -rti«a£I. m-^ío rptiijmlWce а ^ш> -OUumo cantae. Ontó oijbbe. a<W»»u • 2Uo Ámctnnaonxr *^nL • O>íüo * Ikucetttfwnű - ű^iatni^tfwno . C~*9fcn *» ^ C• ЦНВя