Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - Fejős Zoltán: Az etnográfiai jelen mint időszemlélet! probléma
Az etnográfiai jelen mint időszemléleti probléma 39 távlatú időhorizontok kapcsolódásának kérdésében él tovább, történészek számára a formációelmélet keretében operacionalizálható egyetemes történelem kérdéseit veti fel, de nyilvánvaló, hogy a „hosszú időtartam", vagy a „mozdulatlan történelem" párhuzamos koncepciói is itt említhetőek. Paradox, hogy ebben az igazán nagy léptékű időkeretben az etnográfiai jelen ahistorikusnak tartott állapotai a változások ütemkülönbségeire, a kölcsönhatások aszimmetriájára figyelmeztethetnek. A Lévi-Strauss-féle absztrakt ellentét a „hideg" és a „meleg" társadalmak között az Európa-központú etnocentrizmus elutasításával erőteljes álláspont a nagy Történelem mindenhatóságába vetett hittel szemben. 24 Nyilvánvalóan más időbeliség jellemzi a különböző emberi társulásokat és a társulások aktorainak cselekvéseit. Események egymásutánisága, a közöttük észlelt távolság, a tartam olyan időhorizontot jelent, ami az idő társadalmi kifejeződése, történelmi helyzetekként eltérő megnyilvánulása. Konkrét vizsgálatai során az antropológia ezzel az idővel „találkozik", amit jellemző módon évtizedeken át „az utolsó pillanat", egy korábbi időszak „maradványai", a „pusztulás", és más rokon kifejezésekkel jelezhető gesztussal ábrázolt. Az etnográfiai jelen ilyen keretek között leginkább a változások előtti állapot jellemzésére szolgált, legyen az a kontaktus előttiekhez, vagy a történeti kataklizmákhoz mért fordulat kérdése. A társadalmi változások dinamikája nem egységes, ami hozzájárult a „finomítottan" kezelt, a kutatás történeti meghatározottságát jobban tudatosító „felfüggesztett" jelen szemléletének alkalmazásához."" 5 Hogy az ilyen időkezelés milyen kapcsolatban áll a Nagy idővel, nem közömbös az antropológia számára sem, de ez az empirikus vizsgálatok sokaságában nem artikulált kérdés. A halállal kapcsolatban az a hosszú távú igazság, hogy mindnyájan meghalunk - szól a bölcs mondás. Ez nem szegheti kedvünket, hogy a rövidebb léptékekre is figyelmet fordítsunk. És végül - mintegy harmadik módként -, beszélhetünk a néprajz-antropológia egyik - noha nem kizárólagos, bár sokan annak veszik - specifikuma, a sajátos adatnyerési eljárás időbeliségéről is. Léptékét tekintve ez a legszűkebb időkeret, valóban mikro-idő, amely természete folytán szinkronikus jellegű. Ez valamennyire megfeleltethető a historikusok mikrotörténeti léptékének és magyarázati modelljének. A tereptapasztalat egyidejűsége nem azonos a társadalmi csoportok történetiségével, megkülönböztethető, noha nem szakítható el tőle. A megfigyelés eredendően szinkron jellegéből nem következik a cselekvési folyamatok és szituációk történetiségének tagadása. Ennek az időbeliségnek a jelentőségét az adja, hogy az etnográfiai terepmunka és az annak során tapasztaltak ™ Taylor, 1993.224. p. 2 A „finomított", időhatárok megjelölésével alkalmazott néprajzi jelen idő alkalmazására jó példa Fél Edit és Hofer Tamás átányi munkája. ,^4z áíányi monográfia - írták 1963-ban - időben hozzávetőleg 100-120 évet ölel fel. Mint néprajzi vállalkozás a közvetlenül megfigyelhető jelenből indul ki. ... Néprajzi módszerekkel körülbelül 1880-ig részletesen, a jobbágyfelszabadulás koráig vázlatosan fel tudtuk tárni az előzményeket.'" Régi falusi társadalmak. Fél Edit néprajzi tanulmányai. Szerk., bev. Hofer Tamás. Pozsony, 2001. 273. p.
