Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - Fejős Zoltán: Az etnográfiai jelen mint időszemlélet! probléma

Az etnográfiai jelen mint időszemléleti probléma 33 a kulturális tapasztalatról távolságtartó reprezentációt szolgáltasson". Az antropológiai-néprajzi szemlétben a szisztematikus terepmunka elterjedésekor és e módszer hatására végbemenő alapvető változás nyelvileg a korábbi „X-ek körében" formulának az „én népem" (vagy az „én falum") fordulattal való fölváltásában érhetjük tetten - hogy alkalmazzuk George Stocking szemléletesen szellemes megkülönböztetését.

6 Hozzátehetjük, hogy bár az európai néprajzi kutatásokban az állomásozó, a más életvitelben való személyes részvételre alapozott terepmunka módszere nem terjedt el, legfeljebb csak évtizedekkel azután és csak részlegesen, hogy ez az etnológiában-antropológiában normává vált, a művelődéstörténet, majd a népesség- vagy falutörténet jegyében születő néprajzi munkák belesimultak az etnográfiai realizmus stílusáramába, még akkor is, ha „egy teljes világ vagy életforma valóságának"

1 teljességre törő bemutatására csak elvétve vállalkoztak. Úgy vélem, a párhuzam, az azonos vagy hasonló nyelvi megoldások két eltérő gyökerű etnográfiai jelen konvencióinak egybetartozásából származnak. Nyelvi, stilisztikai tekintetben az etnográfiai jelen a realista próza szerves része, illetőleg kifejeződési formája. Az ilyen szóhasználat ugyanakkor olyan ismeretelméleti eszköz, amely az etnográfus időkezelését és -szemléletét rögzíti, mégpedig a jelen szerepének előtérbe állításával. Önmagában ez nem történeti vakság, mert az eljárást azért alakították ki, hogy a társadalmi viszonyok, a szimbólumok strukturális elemzését részesítsék előnyben, mintegy ideiglenesen zárójelbe téve az időbeli változások problémáját. Ebben a tekintetben a jelen kiemelése az előtt és az után láncolatából mint sajátos attitűd azonban már a realista etnográfiák kialakulása előtt kitapintható. Gondolatilag az evolucionizmus stadiális szemlélete az, ami már szinte egy évszázaddal korábban „megágyazott" neki. Ennek érzékeltetéséhez az antropológia tágabb időkezelési eljárásait és elméleteit taglaló kritikai nézetek nyújtanak kiinduló pontot. Az idő antropológiai elméleteinek és kutatásainak könyvet szentelő Alfréd Gell szerint az idő antropológiája egyrészt az időhasználat, másrészt az időről való beszéd antropológiája.

8 Egész pontosan úgy véli, hogy ennek kellene lennie, szemben azzal, ami eddig történt. A szerző azt tapasztalta, hogy a kutatók a különböző társadalmak időhasználatát vizsgálva gyakran tévedtek az időről való beszéd általános síkjára. Ennek tudható be, hogy az antropológia túlságosan is sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a „mások ideje" mennyiben különbö5 Marcus, George E. - Fischer, Michael M. J.: Anthropology as Cultural Critique. An Experimental Moment in the Human Sciences. Chicago, 1986. 55. p. 6 Stocking, George W.: Delimiting Anthropology. Historical Reflections on the Boundaries of a Boundles Discipline. = Social Research, 1995. no. 4. 947. p. A szerző a frazeri szóhasználatból vette a 19. századra jellemző „körében" (nála angolul: Amongtha) fordulatot. 7 Marcus - Cushman, 1982. 29. p. 8 Gell, Alfred: Idő és szociálantropológia. In: Idő és antropológia. Fordítások gyűjteménye. Szerk. Fejős Zoltán; ford. Czárán Judit et al. Bp., 2000. (továbbiakban: Gell, 2000.) 23. p. (Osiris könyvtár. Antropológia)