Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Tóth Eszter Zsófia: „Éppen ma 52 éve mentem férjhez. Ez szörnyű." Időkezelés munkások és munkásnők életút-elbeszéléseiben

„Éppen ma 52 éve mentem férjhez. Ez szörnyű." Időkezelés munkások és munkásnők ... 271 lenek is, végül a Fiumei úton 65 %-os rokkantnak nyilvánítottak. ... Akkor egy évig betegállományban voltam, aztán azóta itthon vagyok nyugdíjasként.''''

10 A negatívként megélt történetek közül az egyik visszaemlékező életének egy elszalasztott „nagy lehetőségéről" mesélt úgy, hogy évre pontosan idézte fel azt, amikor felvették katonai akadémiára. Az, hogy nem kezdte el a tanulmányait, az elszalasztott társadalmi felemelkedés lehetőségét szimbolizálta elbeszélésében: lakatosnak tanultam itt Békáson. '48-ban fölvettek a Kossuth Akadémiára, mehettem volna katonatisztnek. De ott volt anyám egyedül. ... Ott voltak a kisebb testvéreim. ... Ott volt a gazdaság, az állatok, a ló, a tehén. Nyolc hold föld meg két szőlő. Gondoltam egyet, nem mentem el az Akadémiára"

11 Az, hogy a visszaemlékezők az életút szimbolikusnak tartott eseményeit, a nagy tragédiákat és a nagy örömöket idézték fel a leggyakrabban dátum szerint, nem annyira volt meglepő számomra. Annál inkább, hogy kivétel nélkül számon tartották, hogy mikor jutottak hozzá szimbolikusnak tartott fogyasztási cikkekhez: a lakáshoz, az első televízióhoz vagy az autójukhoz. A televízió vásárlásáról szóló különböző elbeszélésekben úgy tűnt, hogy két, eltérő funkcióval is szolgált az évszám megjelölése: egyesek ily módon jellemezték korabeli anyagi helyzetüket, tehát azt hangsúlyozták, milyen korán hozzájutottak a televízióhoz. Ezzel ellentétben mások éppen a befektetés tartósságát bizonygatták. Azt, hogy az első készülék mennyire megérte az árát, hiszen nagyon hosszú időn keresztül használták.

12 Az idő múlását az egyik visszaemlékező elbeszélésében úgy jelenítette meg, hogy arról mesélt, hogyan gyarapodtak szép lassan anyagilag, és ez hogyan alakította át étkezési szokásaikat. Ezt úgy ábrázolta, hogy a kezdeti szegénységből annyira ki tudtak emelkedni, hogy a gyárban már irigykedtek rájuk a munkatársaik: amikor összeházasodtunk, volt, hogy annyira nem volt pénzünk, hogy vettem egy kis zsírt 10 Ft-ért, meg sárgarépát, hagymát összevágtam, aztán az volt a leves. Gyurinak tudtam mindig csomagolni egy zsíros kenyeret tízóraira. Aztán ahogy több pénzünk lett, már tudtam Fradi kolbászt is. Amikor meg már a lány dolgozott a gyárban, téliszalámit meg paradicsomot vitt tízóraira. Meg is mondták neki, hogy akinek telik paradicsomra meg téliszalámira, annak nem emelik az órabérét"

13 A visszaemlékezők kivétel nélkül számon tartották azt, hogy mikor kezdtek el a gyárban dolgozni, hány évet töltöttek ott, és mikor mentek nyugdíjba. Az emlékezet e sajátosságának egy kézenfekvő magyarázata is kínálkozik: amikor 10 Interjú Cs. Lászlóval. 2001. október 11.6-7. p. 11 Interjú K. Gyulánéval és K. Gyulával. 2000. október 30. 2. p. 1 „'82-ben vettem én ezt a tévét 100 ezer Ft-ért. Amikor géemkában dolgoztam. Tudja, milyen nagy pénz volt az akkor?" Interjú K. Györgynével és K. Györggyel. 2002. november 30. 61. p. „ '62-ben vettük meg az elsőt. Kis Tavasz tévét. Fú, örültünk neki és nem is volt olyan drága. ... Ezt a kárpótlási jegyből vettük, mert ami akkor volt, az már nem volt fiatal tévé.. Interjú F. Józsefnével és S. Józsefnével. 1999. november 23. 38. p. 13 Interjú K. Györgynével és K. Györggyel. 2000. július 29. 26. p., 2000. szeptember 9. 29., 35. p.