Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Gál Vilmos: Egy köztisztviselő a 20. században. Jakabffy Imre családjára, önmagára vonatkozó szóbeli visszaemlékezésének elemzése a történész szemszögéből
Egy köztisztviselő a 20. században. Jakabffy Imre ... 249 siti előnyben, más gyermekei fejlődését követi nyomon, pletykákat terjeszt és szedeget össze, a divatról ír, avagy a háztartás teendőit rögzíti. Mind-mind fontos adatokkal szolgál a kutatónak, aki az „egészet" szeretné kirakni a kis mozaikdarabkákból. Az oral history bizonyos szempontból az emlékirat és a napló keveréke, azzal az előnnyel, hogy a kérdező alanyát abba az irányba „terelheti", ami őt leginkább foglalkoztatja. E „terelés" közben olyan kis adalékok, információk, érdekességek bukkanhatnak elő, amelyek sok esetben később még a „főcsapásnál" is lényegesebbnek lesznek. Nem beszélve arról, hogy a naplóval szemben nagy előny, hogy a kutató egy-egy dologra több alkalommal rákérdezhet, így ellenőrizve az adatközlő hitelességét, szellemi frissességét. Ebből azután ellentmondásokra derülhet fény, amelyeket a kérdések más módon történő megfogalmazásával tisztázhatunk, miközben ugyanazon történet többszöri felelevenítése gazdagíthatja az addig elhangzottakat. A módszer hibája azonban, hogy ez is „csupán" visszaemlékezés, és emiatt ugyanazok a problémái, mint az emlékirat műfajának. Ugyanakkor itt jelentős korrekciós lehetősége van a történésznek, az említettek szerint. Munkánkban az oral history két jellegzetes kérdezői módszere közül a „nótafa típusú" - azaz a „vevő" hosszú kérdése „előénekli" a választ, utólag a hanganyagból, illetve a filmfelvételből mindezt törlik - interjú helyett a „szabadjára engedett típust" részesítettük előnyben, mely szerint rövid kérdésekkel operáltunk, és megpróbáltuk nem befolyásolni ezekkel az adatközlőt. 5 Ez, a néprajzos felvételekhez hasonló technika azért is volt számunkra nyilvánvaló, mert Jakabffy bácsi tartalmas, hosszú válaszokat adott kérdéseinkre, sőt sokszor a benne közben felvetődő újabb eseményeket kérdés nélkül tovább göngyölítette, és inkább az okozott problémát, hogy - ha túlzottan eltért a megkezdett tárgytól - miként vezessük vissza, bár megjegyzendő, sokszor e „lábjegyzetekből, zárójelekből" képes volt magától visszatérni eredeti mondandójához. Fontos kérdés, hogy egy adott témát hogyan értékel, akár évtizedek távlatából is az emlékező: mennyire hatottak rá az eltelt idő eseményei, ideológiai változásai, és ő maga mennyit változott nézeteiben, mentalitásában a természetesen őt is érintő hatások tengerében. Óvatosan kell bánnunk az információkkal, ugyanakkor következtetéseket vonhatunk le az egészből egyes apró, ám annál fontosabb részekre. Jó példa erre, ahogy Jakabffy bácsi családjának nemesi életéhez, karrierjéhez viszonyul, túl Trianonon, a román birtokelvételen, a kommunista diktatúrán és a rendszerváltáson. Egy csokor az erre vonatkozó Jakabffy-sziporkák közül: ir A Jakabffy-család a megyében az egyszerű birtokosok közé tartozott, a hétszilvafások közé. ... A zaguzsényi [ma: Zagujeni, Románia] birtok 1808-ban már a mienk volt. Tehát a nemességet 1760-ban kaptuk, nemességünk innentől 5 Kövér, 2002. 386-387. p.
