Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Knézy Judit: Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között
Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között 199 működő, használható" 53 egykori gépeiket kiselejtezték, vagy hagyták azokat tönkremenni, és hiába volt jó vetőgép, mégis kézzel vettettek a termelőszövetkezetben az 1960-as évek közepén. 54 Ekkoriban csak néhány mezőgazdasági szakiskola tanára látta be, hogy fontos lenne az egykori gépeket megőrizni, hogy a tanítás során legalább illusztrálni tudják, milyenek voltak ezek, hogyan működtek. Somogyban sajnos erre nem akadt ekkor példa, de az országban sokfelé igen, és a volt parasztemberek szívesen odaadták ezeket a gépeket, mert látták, hogy legalább valaki becsüli azokat. A volt uradalmi cselédek hasonlóan sajnálkozva vették tudomásul, hogy egykori lakóhelyükön, a régi majorokban hogyan mentek tönkre és pusztultak a valamikor igényesen elkészített épületek, gépek. Az egykori rend és tisztaság helyett a rendezetlenség, az össze-vissza, igénytelen építkezés, a gazdátlanság jellemezte e területeket, és senki sem gondozta a parkokat, a temetőket, az útmenti kereszteket és haranglábakat. A háztáji gazdaság mellett az egyéb bevételek és juttatások - a melléküzemágak kereseti lehetőségei, a bérletek, a szerződéses munkák, a termelőszövetkezeti brigádok segítése építkezéseknél, a kedvezményes fuvarok - egyfajta gazdasági felvirágzást indítottak el a termelőszövetkezeti tagok életében. Igaz, ehhez jelentős többletmunkára és az egész család segítségére is szükség volt. Bár nem saját földnek számított, mégis a megélhetés szinte fő bázisának tartották a termelőszövetkezeti tagok - akár a korábbi, földdel bíró parasztokról, akár az egykori földnélküliekről, uradalmi cselédekről volt szó - nagy nyereségnek tartották ezt a lehetőséget. Magántulajdonként csak a szőlőket tarthatták meg, és annak müvelése sok-sok munkát igényelt, amelynek nagy részét általában a család legidősebb tagjai végezték. A háztájiban dolgoztak a nem tsz-tag családtagok is. A megnövekedett jövedelmet főként a háztájiban végzett túlmunkával szerezték meg. Az egykorú újságcikkek „utóparasztok"-nak nevezték őket, ám paraszti életről szó sem volt, mert ennek jogi alapjai hiányoztak, hiszen saját földet, komplex gazdaságot nem tudtak szerezni. A jövedelmet építkezésbe, lakásfelszerelésbe, autóba, Balaton-parti villába fektették. Városban élő, távollévő gyermekeiknek erőn felül mindent megszereztek, ezzel is távol tartva őket szülőfalujuktól. Mindezek után a gépesítés feleslegessé tette az addig foglalkoztatott személyekjelentős részét. Aki éppen nyugdíjba tudott menni, az megtette, mások a városban kerestek munkát. Ezzel az ún. paraszti munka végső leértékelődését érezhették azok az emberek, akik még abba az életformába születtek bele. Ugyanakkor az elszármazottak - főként a rendszeresen hazajárók - körében egyfajta nosztalgia alakult ki a régi ízek, a falusi rendezvények, a helyi szokások, az egykori közösségek és a régi tárgyak iránt. A néprajzi és honismereti szakkörök élesztették és ébren tartották ezt az érzést. JJ Uo. 54 Uo.
