Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Mátay Mónika: A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása

A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása 163 még mindig nem jelent modern, minőség nélküli, az élet tartalmától független időészlelést. Nem mérésről van tehát szó, nem objektív, egymással összevethető egységek megadásáról, hanem - akárcsak a házasság esetében - arról, hogy a számadat valójában jelző, mely minőséget képvisel. A SZOCIÁLIS IDŐ KITÜNTETETT PONTJAI A források azt mutatják, hogy a testálok jelentős többsége csak személyes sorsa vonatkozásában érzékelte az időt, azaz saját életének epizódjain kívül nem emlékezett meg az egész közösséget érintő eseményekről. Mindössze a végrendeletek 7%-a a tesz említést olyan fordulatról, amely felvillantja az élettörténet „tágabb környezetét", a durkheimi értelemben vett szociális idő valamely mozzanatát. Ezek azonban mindig helyi jelentőségűek voltak, és még ha az ország politikai történelmének részét képezték, akkor is csak debreceni vonatkozásban jelentek meg. A 18. század elejéről fennmaradt korai forrásokban szórványos utalásokat találunk a török háború csapásaira, a Debrecent feldúló Habsburg vagy török csapatokra. így például a súlyos pusztítást végző, hírhedt Caraffa járásra, és az egymást követő menekülésekre. Néhányszor saját vagy hozzátartozóik rabságáról számoltak be az örökhagyók. Túri András például 5 ft-ot hagyott öccsének, Ferencnek, és úgy intézkedett, hogy ha öccse kiszabadul a fogságból és visszatér a városba, kapjon még 10 ft-ot.

44 Különleges történelmi események időnként végakaratuk írásba foglalására ösztökélték a cíviseket. Ugyan a debreceniek között nem volt szokás hadba vonuláskor végrendelkezni, mégis, készült néhány „háborús" testamentum. A 17. századi török-Habsburg harcok befejezése után, korszakunkban két olyan esemény volt, amelyek a fenti megfontolásból végrendelkezésre késztették a csatába induló férfiakat: az egyik a Rákóczi-felkelés, a másik az 1848-1849. évi önvédelmi háború. Mind az 1703 és 1711 közötti időszakból, mind pedig 18481849-ből - kis számban ugyan, de - maradtak fenn konkrétan a háborút mint kiszámíthatatlan eseményt megjelölő végrendeletek, amikor a testamentumtételt nyilvánvalóan a rendkívüli körülmények indokolták. Egy Oláh Ferenc nevű káplár azt állította magáról, hogy egészséges, de meg kell emlékeznie halála órájáról annál is inkább, mert csatlakozik Rákóczi seregéhez: ,JFelséges Fejedelmünk és Édes Hazámhoz való igaz kötelességem szerint táboroznom kelletik, nem tudván ellenség vagy más szerencsétlenség által távol létemben halálom hol történhetik"

45 A közel 140 évvel később nemzetőrnek álló névrokona, Oláh János hasonló megfontolásból készítette el végakaratát. O is azok közé tartozott, akik eleget téve a Honvédelmi Bizottmány felhívásának, „mint a hazának hű polgára, s már egyszer kiszolgáló katona magamat besoroztattam"'. ,^Lehet, hogy még a csatatéren elérem a halál percét"

41 - írta végrendeletében, ezért HBML Dtir. Vr. 32. sz. Túri András és Szabó Kata végrendelete, 1708. december 4. HBML Dtir. Vr. 42. sz. Oláh Ferenc végrendelete, 1710. december 3. HBML Dtir. Vr. szám nélkül. Oláh János végrendelete, 1848. szeptember 21.