Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Mátay Mónika: A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása
A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása 157 A legtöbben öregkorban végrendelkeztek. Az örökhagyók több, mint háromnegyede az idősebb generációkhoz tartozott. 24 A legéhesebb testáló elmúlt 100 éves, a legfiatalabbak mindössze 19 esztendősek voltak. Ez utóbbi kategóriába tartoznak azok a hajadonok és nőtlen fiatalemberek, akiket valamilyen hirtelen jött betegség döntött ágynak. A koros testálókhoz képest azok, akik fiatalon, vagy az életük közepén tettek végintézkedést, jóval kevesebben vannak (15%). Az örökhagyók jelentős többsége azt állította magáról, hogy beteg, öreg, és érzi halála közeledtét. Másképpen fogalmazva a debreceniek általában csak életük végén, a halál közvetlen fenyegetettségében szánták el magukat a végrendelkezésre. Vajon igaz ez? Akkor kaphatunk választ a kérdésünkre, ha összevetjük egymással a testamentum-tétel dátumát és a halálozás időpontját, ami a halálozási anyakönyvek alapján pontosan rekonstruálható."" Ä VÉGRENDELKEZÉS ÉS A HALÁLOZÁS KÖZÖTT ELTELT IDŐI % 2 hétnél kevesebb 27 2 hét - 1 hónap 8 1-6 hónap 23 6-12 hónap 17 1-5 év 17 5 évnél több 8 /. táblázat A végrendelkezés és a halálozás között eltelt idő százalékos megoszlásban A táblázatból jól látható, hogy a legtöbben valóban megérezték a halál közeledtét, és szó szerint a halálos ágyukon tettek végső rendelést. Az örökhagyók több, mint egynegyede utolsó akaratának írásba foglalása után néhány nappal meghalt, és 75%-ukról elmondható, hogy egy évnél kevesebb időt élt a végrendelkezést követően. Előfordult ugyan, hogy valaki többször is rendelkezett élete folyamán, és már jóval a halála előtt is volt testamentuma, amit később módosított. A források tanúbizonysága szerint ez azonban ritkaságnak számított. Az életút végén elkészített számadás során az örökhagyó bizonyos távolságtartással szemlélhette a sorsát, és ez lehetővé tette, hogy életének különböző szakaszait vagy állomásait minősítse. Egy adott időszak és a benne megtörtént események összekapcsolása bevett eljárásnak számított a végrendeletekben, különösen, ha életkorukról, a házasságaikról és betegségükről számoltak be az örökhagyók. renzei testamentumokra lásd például: Two Memoirs of Renaissance Florence. The diaries of Buonaccorso Pitti and Gregorio Dati. Ed. Gene Adam Brucker; trans. Julia Martines. New YorkLondon, 1967. 141 p. Genovai példákat idéz Epstein, Steven: Wills and Wealth in Medieval Genoa, 1150-1250. Cambridge-London, 1984. 46-47. p. (Harvard historical studies; 103.) A testálok több mint háromnegyede elmúlt 55 éves, amikor végrendeletet készített. Ez az életkor a korszakban elemed értnek számított, és az örökhagyók is idős emberekként beszéltek magukról. A teljes forrásbázison, azaz 950 testamentumon ezt a számítást nem végeztem el, de véletlenszerűen kiválasztottam 300 végrendeletet, amelyeken a két dátumot összehasonlítottam egymással. Az eljárást az indokolta, hogy az összes testáló halotti anyakönyvi adatának kikeresése aránytalanul időigényes lett volna a várható eredményhez képest, amelyet egyébként a nagyobb számú adat nem módosítana jelentősen.
