Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Erdélyi Gabriella: Évek, évszakok, napok, órák: a nép és az elit időérzékelése és jelölése a késő középkorban

Erdélyi Gabriella ÉVEK, ÉVSZAKOK, NAPOK, ÓRÁK: A NÉP ÉS AZ ELIT IDŐÉRZÉKELÉSE ÉS JELÖLÉSE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN Az egyes társadalmi és kulturális rendszereket sajátos időfogalom és időszemlélet jellemzi - állítja a témának szentelt gazdag történeti-szociológiai és antropológiai irodalom.

1 A hagyományos és modern, tehát az ipari forradalom előtti és utáni társadalmak változásokat szemléltető kettős modelljében pedig előbbiek időmérési rendszereit horizontálisan és vertikálisan töredezettnek, míg az utóbbit egységesnek és egyetemesnek szokás leírni. Ezek szerint tehát a közép- és koraújkorban az egyes közösségek, társadalmi csoportok és rétegek különböző időmérési technikái léteztek egymás mellett.

2 Ez a megállapítás különös jelentőséggel bír, amikor egy tanúvallatási jegyzőkönyvön keresztül próbálunk a kora 16. századi emberek világához közelebb férkőzni. Ebből kiindulva ugyanis kísérletet tehetünk arra, hogy elkülönítsük azokat a tudásrétegeket, amelyek a tanúvallatás sajátos szituációja során egymásra rakódtak, egymásba fonódtak. A szóbanforgó tanúkihallgatás a korabeli inkvizíciós és boszorkányperekhez hasonlóan, ha szűkített értelemben is, de kultúrák találkozásaként fogható fel. A kolostorukból eltávolított körmendi ágostonos remeték ügyében kihallgatott tanúk és kihallgatóik nemcsak a horizontális, de valamennyi társadalmi tengely mentén is az ellenkező oldalon álltak. A 49 tanú többsége falusi vagy mezővárosi paraszt és kisnemes volt, legfeljebb tehát a körmendi vagy egyéb, környékbeli plébániai iskolákba jártak, ám a kihallgatott papok, a környék falvainak plébánosai sem igen végeztek ennél magasabb iskolát. A másik oldalon, bíróként, egy városból érkezett, egyetemen tanult püspök állt, és a tanúk szóbeli vallomásait írásba foglaló írnok, magyarán egy gyakorló értelmiségi. A felek időmeghatározásában tehát - a kezdő megállapításból kiindulva - jelentős különbségek léteztek. Kérdés, hogy a jegyzőkönyvben ennek maradt-e nyoma, és ha igen, milyen. A tanúk szavait - utasítása szerint „hűségesen" -jegyzetelő írástudó vajon nem kódolta-e át, pontosította, pótolta ki az elhangzottakat önkéntelenül is, illetve a majdani befogadót, X. Leó pápát és jogászait szem előtt tartva? 1 Két sokoldalú válogatás és a hozzájuk mellékelt bibliográfia erről bőségesen tájékoztat: Időben élni. Történeti-szociológiai tanulmányok. Vál. Gellériné Lázár Márta; ford. Berényi Gábor et al. Bp., 1990. (továbbiakban: Gellériné, 1990.) 238 p. (Hermész könyvek); Idő és antropológia. Fordítások gyűjteménye. Szerk. Fejős Zoltán; ford. Czárán Judit et al. Bp., 2000. 269 p. (Osiris könyvtár. Antropológia) 2 Gellériné, 1990. 14. p.; A középkorra vonatkozóan lásd: Gurevics, Áron Jakovlevics: A középkori ember világképe. Ford. Előd Nóra. Bp., 1974. 126 p.; Le Goff, Jacques: Au Moyen Age, temps de l'Eglise et temps du marchand. = Annales ESC, 1960. No. 15. 417-433. p. A továbbiakban e tanulmányokból merítem az elméleti, általános megállapításokat.