Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Lengyel György: A magyar gazdasági vezetők rekrutációja és képzettsége a 20. században: a professzionalizáció két hulláma

A magyar gazdasági vezetők rekrutációja és képzettsége a 20. században: ... 155 nyitásra, a tervek végrehajtására, tehát jórészt az utasítás-transzmissziós feladatokra redukálódott. Az új vezetők kiválasztásának szempontrendszerén belül két kritériumcsoportot lehetett elkülöníteni: a kompetencia- és a lojalitás kritériumok csoportját. A kompetenciakritériumok közé tartoztak a képzettséget, a szaktudást, a hozzáértést, a gyakorlatot kondicionáló tényezők. A lqjalitáskritériumok közül a személyes és szervezeti lojalitás tényezői mellett mindenekelőtt a párttagság és származás tényezői váltak fontossá. A vezetés két szintjét a lojalitás- és kompetencia-kritériumok eltérő kombinációja jellemezte. A vállalatoknál a taktikai döntésekért felelős vezetők kiválasztásában egyértelműen a lojalitás-kritériumok domináltak. Az államosító munkásigazgatók túlnyomó többsége párttag volt, és mintegy kétharmaduk csak hat elemivel vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezett. (Lengyel, 1986) A stratégiai döntésekért felelős minisztériumi szinten azonban a lojalitás- és a kompetencia-kritériumok sajátos kombinációjával találkozunk. A minisztériumok felső vezetésének döntő többsége - mintegy négyötöde - is párttag volt a '40-es évek végén, ám eredeti foglalkozása szerint mintegy kétharmaduk értelmiségi illetve fehérgalléros alkalmazottként kezdte, és mintegy egynegyedük már a háború előtt is közszolgálatban állt. Ez - a politikai és az ideológiai feltételek gyökeres megváltozása ellenére az államigazgatási karrierminták sajátos típusát eredményezte, amelyeknek a lojalitás mellett a képzettség, a szakértelem és a hivatali rutin is feltétele volt. Mivel a stratégiai döntésekért felelős irányítási szinten a kompetencia is járulékos kiválasztási kritériumként működött, a kádercserék rekrutációs bázisa szűkebb volt, mint a vállalatok esetében. A lojalitást valószínűsítő szempontok közül a gazdasági vezetés mindkét szintjén fontossá vált a párttagság mellett a munkásszármazás, és a vállalatok esetében az intragenerációs munkás eredet is. Az '50-es években a fenti okokkal összefüggésben a gazdasági vezetés mindkét szintjét rendkívül jelentős fluktuáció jellemezte. Korabeli jelentések arról számoltak be, hogy egyes ágazatokban a vállalati vezetők ötödét-harmadát évente cserélték. A minisztériumokban is jelentős igény mutatkozott az új értelmiségi káderek iránt. így volt lehetséges, hogy az önállóvá vált közgazdász képzés első évfolyamán, 1953-ban végzettek közel fele a minisztériumoknál és főhatóságoknál kezdett dolgozni. Az '50-es évek első felében, egy ágazati felmérés tapasztalatai szerint, a vezetők több, mint 90 %-a százaléka párttag volt mind a gazdasági minisztériumokban, mind pedig a vállalatoknál. A vezetés két szintje között azonban a fentieknek megfelelően, különbségek mutatkoztak a származás és a képzettség tekintetében. A minisztériumi vezetők fele volt munkásszármazású, a vállalati igazgatóknak ezzel szemben háromnegyede. Az elemi iskolai végzettségű vezetők aránya a minisztériumokban 5 % körüli volt, a vállalatoknál közel egynegye-