Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Lengyel György: A magyar gazdasági vezetők rekrutációja és képzettsége a 20. században: a professzionalizáció két hulláma

Lengyel György A MAGYAR GAZDASÁGI VEZETŐK REKRUTÁCIÓJA ÉS KÉPZETTSÉGE A 20. SZÁZADBAN: A PROFESSZIONALIZÁCIÓ KÉT HULLÁMA PROFESSZIONALÍZÁCIÓ: SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS SZAKMÁSODÁS A professzionalizáció, a modernizációs folyamatok e kulcskategóriája többfajta jelentésárnyalattal bír, amelyek közül két - egymással összefüggő, de különböző tartalmú - értelmezésre kell itt utalnunk. Az egyik, általánosabb értelmezésben a professzionalizáció a szakszerüsödést fedi, a hatékonyabb, pontosabban kimunkált tevékenységek és társadalmi folyamatok jelölésére szolgál. A másik, szűkebb értelemben a professzionalizáció a szakmásodást, a szakértelmiségi hivatások kialakulását jelenti, amihez speciális tudástípusok birtoklása, az ezt biztosító formális képzettségi feltételek és belépési kritériumok társulnak. A professzionalizáció ebben a második értelemben azzal jár, hogy az ilyen tevékenységtípusok az egész aktív életre szóló hivatássá válnak, a szokás vagy a törvény által védettek és szakmai testületekben intézményesülő érdekvédelemre számíthatnak. Más megítélésben itt a hangsúly a formális képzésben elsajátított tudás társadalmilag felelősségteljes felhasználásának intézményes kontroliján van. (Parsons, 1968) Mindez ugyanakkor többnyire az előrejutási utak kijelölését, valamint meghatározott viselkedésminták és érintkezési szabályok követését is magában foglalja. E viselkedésminták követése a meritokratikus és kredenciális értékek és normák elfogadását feltételezi, amelyek a lehetővé teszik a distanciálást a csoportképződés alapjául szolgáló tevékenység értékébe vetett hit alapján. (Collins, 1979) A meritokratikus és kredenciális értékek együttes jelenléte, a sajátos kiválasztási mechanizmus e szerepeket bizonyos felfogások szerint megkülönbözteti mind a munkás, mind a bürokratikus, mind pedig a vállalkozói szerepektől, mivel önálló egzisztenciát és szigorúan rögzített belépési kritériumokat egyaránt tételez. E felfogásnak részben ellentmond ugyanakkor az, hogy a szakértelmiségi hivatások tömegessé válásával e szerepek tipikusan nem önállóak, hanem hierarchiába tagolódnak. A probléma megoldását segítheti, ha különbséget teszünk státus-hivatások és foglalkozási hivatások között. (Freidson, 1988) Előbbieken a rendies értékekkel felruházott hagyományos orvosi, jogászi, papi hivatásokat értik, míg az utóbbiakon a mérnöki, könyvelői, szakértelmiségi hivatásokat is. A modernizációt megelőző időszakban kialakult státus-hivatások inkább önálló, míg a foglalkozási hivatások jelentősebb része inkább alkalmazotti szerepekhez kötődött. Azok azonban akik úgy érvelnek, hogy a professziók képzettséghez kötött és nem hierarchiába tagolódó társadalmi szerepek, megfeledkeznek arról, hogy az egyik legfontosabb státus-hivatás, a papi hivatás ugyancsak hagyományosan hierarchiába tagolódott. Továbbá van érv, amely szerint a státus-hivatások önállósága korábban is inkább az angolszász fejlődést jellemezte. A konti-