Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Tóth Árpád: Pest város tisztviselői az 1820-40-es években

Pest város tisztviselői az 182(M0-es években 139 Az, hogy a város vezetői jóval gazdagabbak voltak, mint a kishivatalnokok, nem nevezhető meglepőnek, sőt még a kortól és a helytől függetlenül is általánosnak mondható. Szokatlan viszont a különbségek megdöbbentő nagysága. A deficites vagy majdnem deficites vagyonmérlegtől - ami általános az alacsony beosztásúaknái - a több tízezer forintos határig terjedtek a vagyonok. Az összegek érzékeltetése elmondjuk, hogy pl. 1830-ban a belvárosi Váci utcában a telekár 120 Ft/négyszögöl volt, és egy közepes nagyságú telek - házzal együtt gyakran 15.000-20.000 forintért kelt el. Szintúgy tanulságos, ha ezeket az adatokat a tisztviselői fizetésekkel vetjük össze. A korszak során az évi fizetések mintegy másfél-kétszeresükre emelkedtek. A tanácsnokok esetében 400-600, a kancelláriai posztokon pedig 150-350 forint körüliek voltak. A rendes fizetések kiegészülhettek alkalmi jövedelmekkel, mint például a hagyatékok rögzítésekor mind a kiszálló tanácsnoknak, mind pedig segédeinek kifizetendő összeggel. Világosan látszik az adatokból, hogy ezekből a jövedelmekből nem lehetett meggazdagodni. Valószínű, hogy a kishivatalnokok a munkakörükkel összefüggőkön kívül számottevő jövedelemforrással nem rendelkeztek. Erre jó példa Kráhl József allevéltáros hagyatéka, aki halálakor 1.049 forint tartozása mellett 50 forintnyi vagyonnal rendelkezett, mely utóbbi összeg bútorainak becsértékét jelentette. Egy kerevet, hat szék, két asztal, három szekrény és egy tükör alkotta az allevéltáros teljes vagyonát! Ennek értéke jól felbecsülhető, ha azt is hozzávesszük, hogy eltemetésének költségei mindösszesen 178 forintot tettek ki. Kérdés ezzel szemben, hogy olyan hatalmas hagyatékok, mint Hoffmann tanácsnoké (1824-ben 40.000 forint) Fellner polgármesteré (1827-ben 100.000 forint), Morlin tanácsnoké (1832-ben 30.000 forint), Seeber polgármesteré (1838-ban 33.000 forint) és Tölgyessy polgármesteré (1844-ben 68.000 forint) milyen más forrásból származtak. Az utolsó két pénzösszeg konvenciós forintban értendő, míg az előbbiek bécsi értékűben - az átváltási arány: 1 CM forint = 2,5 WW forint. Puszta absztrakció ugyan a következő mutató, mégis érdemes talán belegondolni, hogy az örökösökre hagyott vagyon gyakran 150-200 évnyi tisztviselői fizetésnek felelt meg! Feltehető, hogy komoly súllyal esett a latba a házingatlan: az igazán gazdag városatyáknak többnyire két lakóházuk is volt. Az egyik a Belvárosban, másik a Lipótvárosban, esetleg a Terézvárosban, sőt ezenkívül pedig a Városligetben, Kőbányán, esetleg a budai promintóriumban szőlőskerttel is bírtak. Az ingatlanügyleteken kívül - az általam feldolgozott források tanúsága szerint - a másik rendszeres jövedelemforrás a pénzkölcsönzés volt. E két tétel általában a vezető tisztségviselők hagyatékában az aktív rész 80-90 %-át tette ki. Mi húzódhatott meg a városatyák azon döntéseinek hátterében, hogy vagyonuk gyarapítására ezeket a stratégiákat válasszák? A „történeti motiváció-kutatás" kényes feladat, a probléma azonban valós, ami abból is látszik, hogy a vizsgált csoport tagjai között volt olyan, aki egyértelműen ismert alternatív módot, azaz tőkés vállalkozásba is fektetett pénzt. így Seeber polgármester aktív „obli-