Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Tóth Árpád: Pest város tisztviselői az 1820-40-es években

Pest város tisztviselői az 1820^10-es években 135 hetett bekerülni. A hatáskörök 1751-ben történt országos egységesítése óta a megüresedett szenátori helyekre a belső tanács által javasolt három személy közül választhatott egyet a város választott polgársága. A tanácsnokok hivatali pályafutásának tüzetesebb elemzése azonban nem azt mutatja, hogy a meglehetősen szűkkörű, szinte a kooptációra emlékeztető kiegészítési rendszer a tanácsnokok korlátlan „káderutánpótlás i" önkényéhez vezetett volna. Adataink azt igazolják, hogy nem válhatott dilettáns, az igazgatás szaktudásában járatlan emberből felelős városi vezető, hiszen közülük mindössze négyen lettek szenátorok úgy, hogy ezt a posztjukat nem előzte meg valamely a városigazgatásban végzett hivatali munka. A kivételt jelentők között is hárman ügyvédi végzettségűek voltak, feltehetően az országos igazgatásból jöttek, pontosabban ide helyezték őket. Az egyedüli, valódi kivételt egy szűcsmesterjelentette, aki a városi polgárság szószólójának - hivatalnokinak nem nevezhető - pozíciójából került tanácsnoki székbe. Kérdés persze, hogy a „hivatali szamárlétra" milyen hosszú részét járták végig a későbbi szenátorok? Érvényes-e az az állítás - amely egyébként Budára, a korszak végére áll -, hogy azok, akik a legalacsonyabb kancelláriai tisztségekkel kezdték hivatali pályafutásukat (gyakornokok, járulnokok, írnokok voltak), nagy valószínűséggel nem jutottak el a „csúcsra", míg azok, akikből vezetők lettek, általában középszinten kezdték karrierjüket? Pestre ez a megállapítás nem érvényes. Nemcsak azt tudjuk, hogy a főjegyzők, főügyészek és alkapitányok többsége később tanácsnok lett - a szenátorok több, mint fele e tisztségeket követően lépett elő -, hanem azt is, hogy a nagyobb részük a ranglétra alacsonyabb fokait is bejárta, a legalsó posztokon hosszú esztendőkig időzve. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált időszakban általában 15-25 éves hivatali pályafutás előzte meg a tanácsnokká választást. A teljes vagy majdnem teljes hivatali pályafutás nem volt ellentétes tehát a tanácsnoki pozícióba kerüléssel. Érdekes volna, ha pontos adatokkal rendelkeznénk a hivatalnokok iskolai végzettségéről. A források jelenlegi feldolgozottsági szintje mellett azonban erről biztosat mondani nem lehet. Elszórt adatok vannak, így pl. a város főügyésze a Pesten székelő egyetem jogi karának dékánja volt. Részletes információink az 1855 és 1857 közötti évekből vannak, amely korszak persze a Bach-rendszer hatását mutatja. Ekkor a tisztviselők kétharmada tanult felsőfokú iskolában és a többi is általában a gimnázium vagy a főreáliskola felső osztályai valamelyikében fejezte be tanulmányait. Az egyetemre járt hivatalnokok zöme a befejezett bölcsészképzés után a jogi karon folytatta a tanulást. A felső vezetők többsége meg is szerezte a jogi végzettséget, esetleg az ügyvédi vizsgával együtt. Ezen adatok mindenesetre hasznosak lehetnek majd, ha a reformkor pesti tisztviselőinek iskolázottságával sikerül összevetni őket. 7 BFLIV. 1303/R