Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

III. SZAKSZERŰSÖDÉS ÉS ISKOLÁZTATÁS - Karády Viktor: Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció (A középiskola társadalmi funkcióinak alakulása Magyarországon 1948 előtt)

Elitképzés, elitkiválasztás, elitlegitimáció 117 fejlődését krízishelyzetté alakította át. A középiskolai rendszer fejlődésének második nagy történelmi fázisa - amely hozzávetőlegesen 1938-ig tartott - leginkább az érettségizők piacainak általános bedugulásával jellemezhető akkor, amikor a hivatalos revánspolitika a „kultúrfölény" jelszavához igyekezte iskolázási stratégiáját alakítani. A rendszer ellentmondásai a középiskolák erőterében sajátosan nyilvánultak meg. Míg a piacok összeszűkülése és a véres antiszemita erőszak ellenasszimilációs politikává szelídülése az egyetemeken és főiskolákon már 1920 őszétől intézményesítette az elsősorban a zsidó túliskolázást sújtó, zárt felvételi számok rendszerét, addig a középiskolai keresletet egyáltalán nem próbálták meg csökkenteni. így a viszonylagos „túliskolázás" a középiskolákban általában, és különösképpen a zsidó keresletet illetően a korszak végéig fennmaradt. Ugyan a női értelmiségi munkaerőt a hivatalos politika igyekezett visszatartani az állásvállalástól, sőt a numerus clausus a lánydiákságot sajátosan sújtotta, de a középszintű nőképzést nem szorították vissza. Mind a fiú és a lány középiskolák száma, mind ezek tanári testülete tovább nőtt. Ráadásul a képzés egységesítése a fiú- és lányiskolák közötti különbségek felszámolásával valamint a reáliskolák reálgimnáziummá való átalakulásával az egész rendszert „felfelé minősítette". A rendszer egyetemi szinten sem érte el az „értelmiségi túltermelés" mérséklését, hiszen az egyetemek száma a háború előtti 2-ről 4-re emelkedett. Ez a „túltermelés" egyre drámaibban fejeződött ki az értelmiségi munkanélküliség látványos expanziójában, annak ellenére, hogy a zsidó főiskolai kereslet mintegy fele külföldre expatriálódott, és megindult a zsidó középosztály fiataljainak elvándorlása is. A középiskolák azonban korlátozás nélkül „termelték" az érettségizők szaporodó tízezreit. Ennek a piaci válsághelyzetnek csak különös mellékterméke volt az egyházak közötti rivalizálás megélénkülése, mely felekezetek azelőtt kevésbé számottevő, iskolai szegregációjának trendjét felerősítette. Az antiszemita kizárás - az állami iskolák kivételével - tendenciálisan mindenütt megfigyelhető volt, különösen a katolikus középiskolákban, de ezek a protestánsok előtt is egyre gyakrabban zárultak be. Ugyanakkor a zsidó gimnáziumok Budapesten és Debrecenben történt megalapítása új történelmi folyamatként megindította a zsidó iskolai disszimilációt, amelyre azelőtt Magyarországon nem volt példa a középszintű képzésben. Ezt a látszat ellenére sem lehet kizárólag konjunkturális magyarázattal - az antiszemita „keresztény kurzusra" adott válasszal - értelmezni, hiszen a pesti zsidó gimnázium alapítási folyamata már a múlt század végén megkezdődött. A középiskolák fejlődésének régi rendszerbeli utolsó fázisát az újabb háború előkészítése és katasztrofális elvesztése határolta, mely időszak 1939-től miután a későbbiekben a hadműveletek megakadályozták az oktatás érdemleges folytatását az ország nagyobbik részében - 1944 tavaszáig terjedt. E néhány esztendő az intézmény lánc alakulásában kétfajta, különböző súlyú fejlődést indukált. Az átmenetileg visszacsatolt területekkel az iskolahálózat jelentősen kibővült, és a zsidóellenes numerus clausus bevezetése újabb zsidó középiskolák átmeneti felállításához vezetett. Ezen időszakra mégsem ez, hanem a középiskolai