Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Hermann Róbert: A katonai hírszerzés 1848–1849-ben
HERMANN RÓBERT A KATONAI HÍRSZERZÉS 1848-1849-BEN A szabadságharc története során a két fél felderítése és hírszerzése inkább kudarcokat, mint sikereket mondhatott magáénak. Az első ok magában a konfliktus természetében rejlett. Amikor októbertől megindult a katonai ellenforradalom, a szembenálló felek rengeteg lényegi információval rendelkeztek egymásról. A magyar hadügyi vezetés tisztában volt az ellenséges hadsereg felépítésével, alakulatainak létszámával, harceljárásaival, az országban állomásozó csapatok elhelyezésével. (Jellemző tény, hogy ezekben az években - és még ezt követően is hosszú évtizedekig - az európai államok alakulatokra lebontva nyomtatásban tették közzé katonai névtáraikat, azaz, pontosan lehetett tudni, hogy egy gyalog- vagy lovasezred tisztikarát kik alkotják.) A magyar tábornokok általában személyesen is ismerték a szembenálló hadvezéreket. A másik fél hasonlóan tisztában volt a magyar hadvezetés rendelkezésére álló reguláris erők nagyságával, fegyverzeti helyzetükkel. A bizonytalansági tényező itt már nagyobb volt, hiszen az 1848 őszi magyarországi hadseregszervezés és a fegyvergyártás eredményeiről már nem ismertek pontos adatokat. A cs. kir. hadseregben minden egyes tisztről és közlegényről részletes szolgálati leírás és viseleti jegyzék készült, tehát elvileg a magyar katonai vezetés valamennyi fontos személyiségéről rendelkezésre állt ilyen. Ám ezt az előnyt jelentősen csökkentette az a tény, hogy a magyar tisztek többsége korábban alacsony beosztásban működött, így ezekből az adatokból nemigen lehetett következtetni tényleges hadvezéri képességeikre. Ugyanakkor érdekes, hogy az 1848 előtt létező birodalmi besúgói és cs. kir. katonai hírszerzői hálózat 1848 tavasza után összeomlott vagy szétzilálódott: nincs ugyanis nyoma annak, hogy a besúgók tovább folytatták volna tevékenységüket.1 A konfliktus természetéből következően egyik fél sem tudott informátorokat beépítem a másik döntési központjaiba, és ez a korabeli tiszti értékrenddel is ellenkezett. Az 1848. decemberi, 1849. januári kilépési hullám következtében a cs. kir. hadvezetés több száz értékes adathoz juthatott volna, de - meglehetősen bornírt módon - a kilépett tisztek elleni eljárásokat fontosabbnak tartotta, mint a tőlük nyerhető információkat. Tudomásunk szerint a magyar sajtót sem használták fel ilyen célokra, holott - főleg az 1848. december végéig terjedő időszakban 1 A reformkori hírszerzői, besúgói és kémhálózatról sok hasznos, noha rendszertelen adatot tartalmaznak Takács Sándor munkái: TAKÁCS, 1929/a; TAKÁCS, 1929/b; Takács, 1930; TAKÁCS, 1932. Ld.: még: WELLMANN, 1978; PAJKOSSY, 1997; PAJKOSSY, 2006 (a vonatkozó szakirodalom teljes felsorolásával). A reformkori titkosrendőri jelentések egy része kivonatos közlésben vagy fordításban megjelent. Ld.: KOSSUTH-SZÉCHENYI, 1930. I. köt. 693-715.; II. köt. 1030-1043.; SZÉCHENYI, 1937. 659-709. Ld.: még: MOLNÁR, 1993. A katonai hírszerzői szolgálat gyengeségeit mutatja, hogy a budai főhadparancsnokság által március 16-án az előző napi pesti forradalomról írott jelentésében a „12 pont" pontjait sem tudta helyes sorrendben és korrekt fordításban közölni. Magyar fordításban közli: Hermann, 1998. 63
