Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Pajkossy Gábor: Kormányzati informátorhálózatok a reformkorban
letek és a szabad királyi városok intézték. A rendi alkotmányosság körülményei között tehát a Lajtán innen a hatóság kizárólag titkos munkatársakkal (Vertraute, Korrespondenten) rendelkezhetett. Kilétüket a miniszter egyetlen egy általunk is ismert alkalom kivételével még az uralkodó előtt sem fedte fel;4 a különböző bécsi fedőcímeken keresztül végül a Herrengassébe érkező besúgójelentések mindig csak másolatban és a jelentéstevő fedőneve vagy kódjele nélkül kerültek a birodalom legfelsőbb vezetése elé; ezek nyomán az uralkodó (illetve az Allamkonferencia) számos esetben utasította a magyar kancellárt intézkedés megtételére, de sohasem nevezte meg a hírforrást. Sedlnitzky és a magyarországi titkoshálózat feje, Leopold Valentin Ferstl tanácsos 1830 körül mintegy 60 fizetett és önkéntes informátort foglalkoztatott, 1846-ban pedig csaknem 90-re nőtt csupán azok száma, akik rendszeres fizetésben részesültek, mellettük pedig tucatra vagy még több többre rúgott azon bizalmasoknak a száma, akiknek a véleményét a miniszter esetről esetre kikérte, de akik fizetést minden bizonnyal nem kaptak. A hálózatnak jelenleg az 1830 körüli összetételét ismerjük. Ekkor külön-külön csaknem egynegyedet tett ki a kamarai (és közalapítványi) tisztviselők, illetve a szabad királyi városi szenátorok aránya, több mint egyhetedet a katolikus papoké (többségük kanonok volt), míg egytizedük befolyásos megyei nemesi család tagja volt.5 A hálózat összlétszáma tehát - fejlődésének valószínű csúcspontján is - legfeljebb százas nagyságrendű volt, működtetésére 1846-ban kerekítve 26 000 forintot fordítottak. A reformkori országgyűlések nyilvános tárgyalásairól és a kulisszák mögötti - valóságos vagy feltételezett - történésekről egy-egy újra és újra, időszakos jelleggel felépített részleg, az ún. országgyűlési (titkos) rendőrség tájékoztatta Bécset: ez 30-40 informátort foglalkoztatott - részben ugyanazokat, akiket két országgyűlés között -, működtetése éves szintre vetítve 1834- ben 18,1844-ben 30 000 forintba került. Bár teljes körű feltárása még hosszú, időigényes kutatást igényel, jelenleg e hálózat működését ismerjük viszonylag a legrészletesebben.6 Két magyar kancellár, Reviczky Adám gróf, majd az őt követő Pálffy Fidél gróf (minden bizonnyal a kancellária vezetésében a folytonosságot biztosító Mailáth Antal gróf, illetve Wirkner Lajos jóvoltából) rendelkezett saját bizalmas informátorokkal. E bizalmasok részben a kancellár által elindított politikai manőverek végrehajtásában működtek közre, és ezzel összefüggésben, esetről esetre, illetve ezektől függetlenül, több-kevesebb rendszerességgel jelentettek a vármegyegyűlésekről. Egyesektől egy-egy bizalmas természetű ügyben kértek véleményt vagy közreműködést, és a mindenkori kancellár ennek alapján intézkedett vagy tett előterjesztést az uralkodónak a szükséges intézkedésre. A két kancellár hálózata főispánokat, alispánokat, kamarai, királyi jogügy-igazgatósági, Pajkossy Gábor: Kormányzati informátorhálózatok a reformkorban 4 Pajkossy, 1997. 336-338. 5 Pajkossy, 1997, különösen 346-348., PAJKOSSY, 2012. 6 Működéséről összefoglalóan: KFMM4 Ogy. II. 205-208.; KLÖM XI. 205-207. 171
