Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
I. A 19. század gazdasági válságai - Pakot Levente: Halandósági válságok székelyföldi rurális közösségekben: Szentegyházasfalva és Kápolnásfalva, 1838–1914
Gödörből gödörbe mektől kapott közös kiváltságaik következtében a két falu története szorosan összefonódott: 1838-ig egyetlen egyházközséget, 1876-ig pedig egyetlen köz- igazgatási egységet alkottak (1. ábra).11 A térség 19. századi történetének fontos fejleménye a települések közelében található vasérclelőhelyek felfedezése és a vasérc kitermelésének megindítása. Ennek köszönhetően az 1850-es években a településektől néhány kilométerre Szentkeresztbánya néven ipari telep jött létre, amely napszámos munka és fuvarozás révén kiegészítő kereseti lehetőségeket teremtett a helybeliek számára. Az itteni bányászat a korabeli pénzügyi és infrastrukturális viszonyok következtében azonban alapvetően kisléptékű vállalkozás maradt. A zömében kisbirtokos falusi családok megélhetését a közösségi — később közbirtokossági — tulajdonú erdőkben végzett fakitermelés, fafeldolgozás és a külterjes állattenyésztés biztosította. Az 1895. évi összeírás szerint az erdő- és legelőterület a két település teljes területének mintegy 56%-át jelentette.12 Ez a terület jelentős részben közbirtokossági tulajdonként működött. A közösségi birtoklási forma a közösségen belüli vagyon megoszlásának mechanizmusaként egyfajta védő szerepet töltött be a gazdasági egyenlőtlenségekkel szemben. A közbirtokossági erdőkben végzett fakitermelés és feldolgozás háziipari keretek között történt, amely az egymással rokoni kapcsolatban álló családok szoros együttműködését igényelte. A testvérek és közeli rokonok által közösen üzemeltetett, vízi meghajtású fűrészek száma az 1909. évi kataszter szerint elérte a százat.13 Az építkezésben és a mezőgazdaságban felhasználható faárut a szentegyházasfalvi és kápolnásfalvi családok férfitagjai szekereken szállították a mezőgazdasági szempontból fejlett és városiasodott dél-erdélyi régiók felé. A zömében kisbirtokos gazdák bérmunkát ritkán alkalmaztak, földjüket maguk és családjuk munkaerejével művelték, a családtagok viszont rendszeresen vállaltak bérmunkát, hogy az évi gabonaszükségletet fedezni tudják. (A lányok kora serdülőkortól kezdve az erdélyi szász városok — Medgyesen, Szebenben, Segesváron — polgárosult családjainál szolgáltak.14) 11 A települések kiváltságainak történetét összefoglalja: HERMANN, 1999. Az 1870-es évekbeli köz- igazgatási átszervezést és a kiváltságok elvesztésének folyamatát részletesen tárgyalja Pál Judit: PÁL, 2003. 579-581. 12 Mezőgazd. stat., 1897. 710-716. « Sándor, 1998.112-116.; Molnár, 1974. 323. 14 A fiatal lányok cselédmunka-vállalásának elterjedtségét és időbeni trendjeit illetően csak szórványos adatokkal rendelkezünk. Ilyen például az 1857. évi népszámlálás Medgyes városára vonatkozó összesítése, amely 37 kápolnásfalvi és 43 szentegyházasfalvi születésű 14 és 20 év közötti lány nevét sorolja fel, akik a népszámlálás időpontjában a városban szolgáltak. ANDJC Usz. Lt. Közigazgatási akták, 12. A századforduló és a két világháború közötti publicisztikákban igen kiemelt figyelmet kap a székelyföldről történő elvándorlás, különösen a női munkaerő-vándorlás (Oláh, 1996; Oláh, 2000), amely az életciklusos szolgálatvállalás általánossá válását jelzi a vonatkozó időszakokra. A századfordulón a szászföldi városok mellett Budapest szerepe is felértékelődött, hiszen 1900 és 1910 között a Budapestre érkező Udvarhely megyei származású egyének száma a többszörösére emelkedett. DÁNYI, 2000. 68. 28
