Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
III. A magánélet válságai - Feiszt György: Szerelemért a halálba. Gyilkosságok és öngyilkosságok Vas megyében a 19–20. századfordulóján
Gödörből gödörbe feleit. Az egyszerű emberek is, akiknek egyedüli gyönyörük a házasélet, megunják egymást. Talán éppen azért, mert olyan nagyon egymás mellett voltak és mindig csak egymásban gyönyörködhettek. „Az a sok változatosság, amelyet az úri élet nyújthat, megvédi a házasságot a megunástól. A szegény paraszt ezzel szemben - lelki kényszerűségből kergeti el feleségét, akivel megunta az egyhangú életet és abban keres változatosságot, hogy másik után néz."20 Hát szó, ami szó, ez nem tűnik egy túlbonyolított szociálpszichológiai válasznak, de térjünk vissza az öngyilkosságokhoz. Szállodai alkalmazottként dolgozó két kőszegi nő a munkahelyük egyik szobájában töltötte utolsó éjszakáját: „az éjjel néma sötétjében itt éltek furcsa szerelmüknek". Ez derült ki az iratokból és az általuk vezetett naplóból. „Az életben nem tudtunk egymáséi lenni ezért kellett a halálba menni" — mondja a búcsúlevél, amelynek megírása után a szakácsnő szíven lőtte társnőjét azután halántékához szorított revolverrel végzett magával. „A lányok forró izzó szerelemmel szerették egymás és erős szent fogadalmat tettek, hogy szóba sem állnak többé a gonosz, csábításra kész férfiakkal akiket szívük mélyéből utáltak és gyűlölik még a leheletüket is. [...] Erről az őrületes beteges érzéki vonzalomról tanúskodik egész sereg levél [...], melyet a két leány egymáshoz intézett [...] és ezt mutatják a náluk talált pornografikus fényképek, melyek csak arra valók, hogy gyenge, beteges idegzetű teremtések fejét maszlaggal, ostobaságokkal töltsék meg." — a helyi lap kolumnás cikkében így tálalta a leszbikus kapcsolat tragikus befejezését.21 Kívülállóként nem könnyű beleélni magunkat a kudarc, az érzelmi túlfűtöttség, a kiúttalanság pokoli útvesztőibe került emberek lelki világába. Hogy mi játszódhat le egy öngyilkosság gondolatáig eljutó emberben azt talán Karinthy Frigyesnek sikerült legjobban megfogalmaznia Szerelmi öngyilkosság című versében: Dobokkal és zuhogó zászlókkal / Temessetek el: katona voltam. / Ifjú hajam ázik a vérben — / Fekszem dacosan és kiraboltan. / Lélekkel, kit viadalba küldtél / Hadúr: - hadakoztam imetten — / De jöttek rám orvul, testtel és hússal: / Lélek voltam, verekedtem. / Hússal fojtottak, testtel gyömöszöltek / Szememre térdeltek, összetiportak — / Gyilkosom kemény, nevető száját/ Borzongva láttam még lenni bíbornak. / Didergő lelkem nem bírta tovább, / Torkomba szorult bele holtan — / Lukat törtem a fejemen át / Benyúltam érte és kiraboltam." 2° VN, 1910. április 12.1. 21 VN, 1910. május 7.1-2. 194
