Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
II. A 20. század gazdasági válságai - Botos Katalin: Válságok a világgazdaságban
BOTOS KATALIN VÁLSÁGOK A VILÁGGAZDASÁGBAN 1929-1933 Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején súlyos recesszióba sodródott a világ- gazdaság. Alapot adott ez arra, hogy ezen időszakot a gazdaságtörténészek egybevessék az 1929-1933. évi Nagy Válsággal. 1986-ban az Economic History Association (Nemzetközi Gazdaságtörténész Társaság) konferenciát szentelt a válságelemzésnek. A magyar előadás egyenesen ezt a címet viselte: 1979/83 versus 1929/333 Sokan megállapították, hogy bár a válságjelek súlyosak voltak, mértéküket tekintve nem érték el a Nagy Depresszió szakaszának jellemzőit. Egyrészt az egyes gazdaságokban addigra kiépült állami szektor nagysága lehetségessé tette a komoly állami beavatkozást, másrészt addigra jelentősen eltérő világgazdasági körülményekkel kellett számolni. Mint a magyar előadás rámutatott, az okok egyenesen ellentétesek voltak. (A magyar részről tartandó előadást a jelen tanulmány szerzője készítette. A konferencián a magyar felet a MTA akkori elnöke, Berend T. Iván képviselte.) A Nagy Válságot"hivatalosan" a kapitalizmus túltermelési válságának tartották, amely belefutott az ún. piac-problémába. A '70-es évek végi válságot viszont éppen a túl-elosztás okozta.1 2 1929-1933-ban a megtermelt árutömeg fizetőképes kereslet híján leértékelődött, jövedelmek estek, vagyonok elúsztak, a munkanélküliség megnőtt; a piac egy lefelé menő spirállal „igazított". Természetesen, ezzel a nézettel nem mindenki értett egyet. Sokan „csupán" a Fed (Federal Reserve System) inadekvát politikáját tartották felelősnek, amely rosszul reagált a piaci folyamatokra. Ez nagy valószínűséggel igaz is, de nem biztos, hogy teljes magyarázatát adja a válságnak. Nehéz szabadulni attól a hétköznapi igazságtól, hogy a stadionban, ha mindenki feláll, senki sem lát jobban. Azaz, az egyének szintjén követett profitmaximalizálás nem biztos, hogy a makrogazdaság szintjén is sikert hoz. Más szóval, a „láthatatlan kéz" mellé kell egy „látható", az állami szabályozás. 1 Botos K„ 1986. 2 Kaptam is érte hideget-meleget a tudomány akkori felkent szakértőitől. Azt írta bírálóm a Köz- gazdasági Szemlében, hogy „nekem már Keynes döglött kutya". A magyar szocialista pénzügytan ugyanis nyomban Keynes hívévé szegődött, ha már polgári közgazdaságtanról volt szó. Valójában ez a nézet haladónak számított a '80-as évek elején a magyar közgazdász szakmában, de egyszersmind a szocialista államfelfogáshoz is közel állt. Csakhogy addigra a nyugati közgazdaság- tudomány egyre inkább a Milton Friedman-i nézetek bűvöletébe került, látván Keynes elméletének gyakorlati kudarcát, a stagflációt. A monetarizmus az állam szerepvállalásának visszaszorítását tűzte napirendre, ami akarva-akaratlanul egybeesett akkori véleményemmel a válság okairól. Mind a mai napig igaznak tartom azonban a fejlett országok vonatkozásában a túl-elosztás problémáját, amelyhez a demokratikus politikai rendszerekben a pártok szavazókért folyó vetélkedése vezet.
