Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
II. A 20. század gazdasági válságai - Honvári János: 20. századi magyar gazdasági válságok
Honvári János: 20. századi magyar gazdasági válságok A berni unió58 fokozatosan fellazult, előbb Nagy-Britanniától, majd a többi nyugat-európai országtól is sikerült beruházási javak és komplett berendezések, gyárak vásárlására öt évnél hosszabb lejáratra hitelt kapni. Az első olajárrobbanást kísérő tőkés világgazdasági recesszió idején a bőséges hitelkínálat, illetve a néhány évig negatívvá váló reálkamat szinte csábította Magyarországot (és rajta kívül még a független államok mintegy 80%-át) a „tervszerű" eladósodásra. 1982-ben Magyarország — dacára a szovjet ellenzésnek— csatlakozott az IMF- hez és a Világbankhoz, ami a nemzetközi pénzügyi ikerintézmény hitelforrásait megnyitotta Magyarország előtt.59 Ha nagyon szerény mértékben, de 1972-től megkezdődhetett a nyugati működő tőke bevonása. A kockázatokkal, veszélyekkel járó reformokra, a megbomlott egyensúlyi helyzet szanálására általában akkor kerül sor, amikor a változtatás már elodázhatatlan. Az előrelátó, okos politika a reformokat nem kezeli, hanem megelőzi a bajt. A magyar szanálások elmúlt száz évének történetéből arra következtethetünk, hogy az intézkedések a társadalom ellenállása miatt gyakran felpuhulnak, a reformok nem egy esetben megakadnak, a tervezett lépéseket (vagy azok legfájdalmasabb részét) elhalasztják, a problémákat a következő generációkra hárítják. A gazdasági bajokat tüneti módon kezelik, valódi reformok helyett reformretorikát folytatnak, a strukturális reformokat elhalasztják, ezért az újabb feszültség felhalmozódása bele van kódolva a rendszerbe, ami viszont a korábbi halasztások miatt még fájdalmasabb intézkedéseket követel, mivel a gazdaság külső és belső feltételei időközben tovább romlanak. Magyarországon általában akkor volt sikeres a reform, ha olyan erős külső tényező állt mögötte, amely ellentmondást nem tűrő módon megkövetelte és szigorúan ellenőrizte a szerződésekben rögzített restrikciós intézkedések konzekvens végrehajtását. Fontos volt az a körülmény is, hogy a mindenkori hatalom ebben az esetben kifelé mutogathatott és a szanálás terheit másra, külső elháríthatatlan körülményre (pl. a Népszövetség Pénzügyi Bizottságára és a népszövetségi főbiztosra az 1920-as években, vagy az IMF-re 1982 után) háríthatta. Sajátos módon növeli a reform sikerének esélyét a nagyon súlyos gazdasági helyzet, mert ebben az esetben a keserves intézkedések tovább már nem odázhatók el; ez történt 1946 nyarán vagy 1989-ben a rendszerváltás idején. Az is jót tesz a reformoknak, ha feltűnik egy gáláns külső segítő, mint pl. 1956-1958 között a szocialista tábor. A magyar reformokra az a jellemző, hogy a gazdaság strukturális átalakítása rendszerint elmarad, inkább tűzoltás folyik reform címén, amely a legégetőbb problémákat igyekszik eliminálni. Erősen vitatható az a közkeletű állítás, miszerint a szovjet vezetők állították le 1972-ben a magyarországi reformot. Szerintem ez lényegében már 1970-1971-ben megtörtént, és a 58 A fejlett tőkés országok megállapodása, miszerint a szocialista országoknak csak 20% saját erő megléte mellett és csak maximum öt évre nyújtanak hiteleket. 59 Honvári-Torda, 2009. 113
