Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)

Hitelek, hitelélet, pénzintézetek Vas megyében a XVIII-XX. században - Tilcsik György: Egy parciális obligáció tanulságai. Batthyány Gusztáv gróf kölcsönügylete 1842-ben

módon és mértékben. Széchenyi szerint a kiutat a korszerű, megfelelő biztosítékokat nyújtó jogi szabályozás, az alkalmas intézményhálózat és az elegendő mennyiségű hitel együttes megléte jelenthette volna.

3 E feltételek közül az első kettő többé-kevésbé 1840 után ugyan megvalósult, ám szabad és e célra felhasználható tőke az országban lényegében nem volt. Mindezek okán, elsődlegesen azonban a korlátozott hitellehetőségek következtében csupán néhány nagybirtokos tudta ill. próbálta gazdaságát a megváltozott körülményekhez igazítani.

4 A hazai arisztokrácia ugyanis a hagyományos és a már jelzett okok miatt erősen korlátozott lehetőségek mellett e célra az 1820-as évek közepe óta előszeretettel használta azt a hitelforrást - a külföldön, elsősorban Ausztriában, közelebbről bécsi bankoktól vagy kereskedőházaktól felvett magánkölcsönt -, amelynek egyik talán kevésbé ismert, bár a korszakban gyakorta alkalmazott formája, annak parciális obligációval eszközölt módozata volt, és amely jelen tanulmány közelebbi tárgyát képezi. A PARCIÁLIS OBLIGÁCIÓ A magyarországi magánjog szerint korszakunkban az adóslevelek két fő típusra voltak oszthatók: egyrészt a chartabiancákra - más néven - albákra, másrészt a formális obligációkra, azaz a kötelezvényekre. A két adóslevél közötti legfontosabb különbség abban állt, hogy míg az albákon rendszerint csak a felvett kölcsön összege, annak kamata és az adós aláírása szerepelt, míg a fizetési feltételeket a hitelező elvben maga határozhatta meg és vezethette rá az iratra, addig a kötelezvényeken - amelyek kiállítását törvény szabályozta - a törlesztési feltéteken túl, feltüntették a hitelező nevét is. A kereskedelmi életben mindkét adóslevél-típus forgalomképes volt, és -jellegüknél fogva - a chartabiancák kiváltképp alkalmasak voltak spekulációs célokra. Úgy az albáknak, mint az obligációnak e forgalomban saját, az eredeti névértéktől eltérő árfolyamuk alakulhatott ki. Ez azt jelentette, hogy a bizonytalan hitelű kölcsönfelvevők adóslevelei olykor a névérték töredékéért cseréltek gazdát. Az adósleveleket emellett az 1723:107. te, alapján betáblázhatták, mégpedig annál a megyei vagy szabad királyi városi hatóságnál, ahol a kölcsön felvevőjének azon ingatlana feküdt, amely a felvett pénz visszafizetésének zálogául szolgált. A betáblázás ténye még önmagában - alapjában véve a telekkönyvezés hiánya következtében - korántsem nyújtott a hitelezőnek teljes biztonságot arra vonatkozóan, hogy a hitelezett összeget mindenképpen visszakapja, azt azonban lehetővé tette, hogy egy esetleges csődper alkalmával az ún. privilegizált adósságok - ilyen volt például a házastárs követelése után a bíróilag megítélt kifizetéseket a betáblázások időbeli rendjében teljesítsék.

5 81