Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)
Hitelek, hitelélet, pénzintézetek Vas megyében a XVIII-XX. században - Dominkovits Péter: A nemesség hitelviszonyai a XVIII. századi Vas megyében
ság betáblázására. Ez a folyamat 1766 és 1770 között kis mértékben, majd ezt követően folyamatosan nőtt, míg 1790-re csúcs értékre jutott (a betáblázások 22,8 %-a). 24 Addig Vas megyében a vizsgált 9 évben mindig előfordult 10 éven túli, sőt 1767-ben a felvételt követő 30 éven túli betáblázás is. Ennek oka egyaránt lehet a szomszéd megye időben megkésett gazdasági és hitelélete, miképpen a mentális tényezőket sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. PILLANATKÉPEK VASI BIRTOKOS CSALÁDOK HITELÉLETÉBŐL A rövid összegzést követően, tanulmányunk második részében néhány Vas megyei birtokos család hiteléletébe pillanthatunk be egyes családtagok konkrét pénzügyletei kapcsán. A jelentős részben családi levéltárak anyagának feltárásán nyugvó adatolások, megállapítások előtt mindenképpen meg kell azt jegyezni, hogy a például szolgáló famíliák nemcsak Vas megye, hanem a nyugat-dunántúli régió birtokos családjai, így közülük többeknek nemcsak birtokállománya terjedt ki a szomszédos törvényhatóságok területére, de pénzügyletei is ennél szélesebb körűek voltak. Ugyanakkor azt is jelezni kell, hogy a családi levéltárakban megtalálható nyugták, a vagyonösszeírásokban, vagyonosztályokban rögzített aktívumok, passzívumok a vizsgált időszakban még nem minden esetben kerültek megyei betáblázásra. Ez eleve magától értetődik a forrás keletkezése előtti hitelügyek döntő része esetében, de fölöttébb igaz a 18. század második harmadának jelentős részére is. így az eddigi gyűjtést több esetben nem a ki- és betáblázási jegyzökönyvekből, hanem a családi iratanyag szisztematikus feltárása során lehet kiegészíteni. Kisfaludyak Kisfaludy Mózes miképp életútja, úgy hiteltevékenysége is az általa döntően leélt időszak, a 17. század második felének egyik típusa volt. Batthyány familiárisként katonáskodta fiatalkorát és volt komáromi várkapitány. 1702-ben ezredével részt vett a Habsburg örökösödési háborúban, harcolt a bajorok és franciák ellen, a katonai ranglétrán a vicecolonellusig jutott. Katonáskodásába, katonai vállalkozásaiba nagy anyagi befektetéseket tett, és ezek miatt a kincstár is adósa lett. 25 Vagyoni, pénzügyi körülményeinek pontos bemutatása még nem történt meg, a forrásfeltárás jelen szakaszában csak mozaikokat ismerünk Kisfaludy Mózes hiteltevékenységéből. 1700 és 1702 között - külön nem részletezett célból - 1.000 rajnai ft-ot és 1.650 ft-ot vett fel. Az előbb említett esetben sógora, vizeki Tallián Pál évi 6 %-os kamat mellett hitelezett. A jelentős összeg folyósítását a korban oly gyakori ellenszolgáltatásként felmerülő záloglekötés nem kísérte, bár a kölcsön fedezete ez esetben is ingatlan volt; ugyanis vizeki 59