Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)

Adatok 1848/49 és utóélete Vas megyei eseményeihez - Katona Attila: „A csend helyreállítása." Vas vármegye megszállása 1849januárjában

sem volt megnyugtató, így az éves adó időarányos behajtásától, a katonaság ellátási költségeiről, azaz a hadiadóról és az ezt kiegészítő hadisarcról, ha akartak, se tudtak volna lemondani.

209 A magyar pénzek sorsa, nemcsak elvi-politikai és pénzügyi kérdés volt, hanem a lakosság közhangulatát és vagyoni helyzetét alapjaiban meghatározó döntés. Egy elhibázott intézkedésnek - a forgalomban lévő Kossuth-bankók átváltás nélküli megszüntetésének - a bizonytalan hátországban végzetes következménye lehetett, ezért e területen az elvi politikát feladó pragmatizmus győzedelmeskedett. A PRÓBAIDŐ VÉGE A határozott, kemény szavakkal operáló megszálló hatalom eljárásaiban engedékenynek mutatkozott. Verbalitását nem követték szigorú intézkedések, ami legfőképpen azzal magyarázható, hogy nem kívántak sem működésképtelen közigazgatást, sem forrongó hátországot. Rohonczy Ignác királyi biztos fellépése konzervatív fordulatot ígért. Személyét illetően sem radikális elutasításnak, sem lelkesedésnek nem volt nyoma. Szerepét és jelentőséget csökkentette, hogy sorsdöntő ügyekben - a politikai letartóztatásoknál, a hadisarc befizetésénél - nem volt kompetenciája. Láthatóan, személyi autoritása kevés volt ahhoz, hogy tábort toborozzon maga köré. Szerepe épp úgy kényszerré degradálódott mint a megyei alispáné, azzal a lényeges különbséggel, hogy ö aktívan vállalta a küldetést: „mert azt tőlem is felelet terhe alatt követelik"

2

™ - írta. Maximálisan megbízott Zárka Sándor politikájában, taktikai érzékében, de az alispán terhesnek vélte e szerepet. Rohonczy az első pillanattól úgy gondolta, hogy az óvatos és érdekkijáró magatartásával a tisztikar - és hosszabb távon a lakosság is - az ügy mellé állítható. A mézesmadzag és a keménykéz politikáját kombinálta: it

A legnagyobb megilletődéssel kellett tapasztalnom, hogy midőn én a körülmények által követelt nagyon szigorú felsőbb katonai parancsokat csak kímélve alkalmaztam az igazgatásom alatt álló kerület lakosaira és tisztviselőire oly biztos reményben, hogy e vidéknek szelídebb műveltebb népségénél azokra szükség nem leend, találkoztak némely vidéken oly vakmerők, akik a rendet és a közbékét még most is zavarják...". Egy március végén kelt leveléből nemcsak az érzékelhető, hogy az eltelt három hónap alatt a lakosság hangulata lényegesen nem változott, hanem az is, hogy mindezért a tisztviselői kar a hibás: „... hogy a legszigorúbb felső utasítások szerént nyilván fejével játszik azon tisztviselő, ki a nála meghagyott hivatalos hatalommal még most is a jó rend fel for gátasára, és édes hazánk tömérdek bonyodalmainak szaporítására visszaélni bátorkodik. Tapasztalta alispán úr, mint iparkodtam én jelen állásom egész befolyásával azon, hogy több egyes elcsábitottakat a büntető hatalomnak Htjától megmenthessek, de mindennek megvagy on a határa, a ki még most se lészen józanabb, az könyörületességre többé nem érdemes, 436