Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)

Autonómia, önkormányzat, közigazgatás Vas megyében a XV-XX. században - Bajzik Zsolt: Az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának működése Vas megyében 1945-től 1948-ig

AZ ELHAGYOTT JAVAK KORMANYBIZTOSSAGA FELADATA ES SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága működését 1945. május elején kezdte meg. Feladatai között szerepelt, hogy megállapítsa a vagyontár­gyak elhagyottságát, azokat felkutassa és biztonságba helyezze, valamint az is, hogy az elhagyott javak kezelésére kirendelt gondnokokat ellenőriz­ze, továbbá, hogy az elhagyott ingatlanok, gyárak, kereskedelmi és ipari vállalatok termelésbe állítsa, a lakberendezési tárgyakat használatba kiad­ja, és ezzel a létfenntartásukat vesztett személyeket és családokat segítse, nem utolsósorban pedig az, hogy az elhagyott javak tulajdonosaiként je­lentkező személyek igényeit elbírálja. Az elhagyott vagyontárgyakat leltárba vették és ennek módját külön szabályozták. E szerint a felsorolt értékek mennyiségét, minőségét és mé­retét pontosan kellett feltüntetni, hogy abból azonosítása semmilyen aka­dályba ne ütközzék. így nem volt elegendő egy festményt úgy megnevez­ni, hogy 1 db kép, mert ez a módszer visszaélésnek forrásává válhatott, hanem szükséges volt a festőművész megnevezése, a festmény neve, és az is, hogy mit ábrázol. Különös jelentősége volt ennek a követelménynek a nagy értéket képviselő tárgyaknál. 8 A kormánybiztosság a kormánybiztos vezetése alatt állt, akit a mi­nisztertanács nevezett ki. A hivatal ügyrendjét, szervezetét, osztályait a kormánybiztos bevonásával a szintén a minisztertanács állapította meg. A kormánybiztosság mellé elnöki tanácsot szerveztek a társadalmi szervek, egyes hatóságok, minisztériumok kiküldötteinek bevonásával. Az elnöki tanács elnökét a miniszterelnök nevezte ki. A kormánybiztosság belső szervezetére a gyakori átszervezés volt jellemző, sőt az egész működése alatt átszervezésben volt. Felügyelete alá 83, majd később 65 kormány­biztosi megbízott működött mintegy 400 beosztott munkaerővel. A hiva­tal székhelye Budapest volt. 9 Az Elhagyott Javak Kormánybiztosa az egyes vármegyék és törvény­hatósági jogú városok területére - ha szükséges volt - megbízottakat ren­delhetett ki. Munkája kiterjedt mindazon feladatokra, amely a központi szerv általános feladata volt, továbbá azokra az ügyekre is, amelyeket a kormánybiztos a hatáskörükbe utalt. A határozata ellen halasztó hatályú felszólalással lehetett élni a kormánybiztoshoz. 10 Vas vármegyében a kormánybiztos megbízottja 1945. július 20. és 1947. január 31. között Rab János volt. Ekkor tisztségéből felmentették és helyette a megbízotti szerv vezetésével Károlyi G. Lászlót bízták meg. 11 Az ő működése nem tartott sokáig, mivel a szűkös létszámviszonyok mi­att a Vas vármegyei kormánybiztosi megbízott további működését 1947. június 25-én beszüntették, és a működési körét a Szombathely városi 225

Next

/
Thumbnails
Contents