Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
Egyletek, egyesületek, társulatok Vam megyében a XIX-XX. szazadban - Feiszt György : A Szombathelyi Képtárépítő Egyesület
FEISZT GYÖRGY A SZOMBATHELYI KÉPTÁRÉPÍTŐ EGYESÜLET 1976. május 21-én a Zsennyei Művésztelep fennállásának 25. évfordulóján adott díszvacsorán Gonda György »egy most érlelődő de vázlataiban igen jelentós" javaslatot hozott szóba: „Építsünk képtárat Szombathelyen társadalmi összefogással. Mivel megyeszékhelyünknek jutott az a megtisztelő feladat, hogy megőrizze, ápolja, gondozza Dési Huber István és Derkovits Gyula életmüvét. Amikor a két proletárfesto iránti kötelességünknek eleget kívánunk tenni a kortárs képzőművészet értékeinek megőrzésére is gondolnunk kell, hiszen munkánk csak ezáltal válik teljessé, mert megyénk hagyományaihoz és jövőjéhez is szervesen hozzátartozik az ilyen feladat." „4. közös cél érdekében Képtárépíto Egyesületet kívánunk létrehozni önkéntes tagság alapján, de nem csak megyénk lakóira gondolunk hanem bárkire aki átérzi az ügy fontosságát. Ilyen célú egyesület tudomásunk szerint nem volt Magyarországon, de bizonyára a központi szervek támogatása sem marad el, és a megye is megtesz majd minden tőle telhetőt. Erre garancia a Megyei Pártbizottság legutóbbi állásfoglalása amelyben magáévá tette az ügyet. 1976. június 29-én a Bartók teremben meg is alakult az egyesület. István Lajos mint az előkészítő bizottság vezetője kissé barokkosított formában terjesztette elő Gonda György előbb már idézett programalkotó gondolatait. Ervelésében fő helyet szánt az összefogásnak és megemlítette, hogy a megye lakossága 1975-ben 239 millió forint társadalmi munkát végzett. 2 Aki ezt a cikket akkoriban olvasta, nyilván az jutott az eszébe, hogy ismét jönnek az ingyenműszakok az önkéntes felajánlások. A Vas Népe 1976. június 27-i számában tették közzé annak a 72 embernek a nevét akik a Képtárépítő Egyesület alapító tagjai voltak. Az alapító tagok között csak mutatóban volt egy-két outsider; a fővárosi művészek, költők, írók mellett Vas megye „társadalmát" a me151