Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

Történelmi arcélek Vas megyéből - Rácskay Jenő: Safrankó Emánuel (1890-1965)

Szovjetunióban eltöltött 15 éve, moszkovitasága és a Szovjetunióban a többi emigrációs csoporttal kialakított kapcsolata nagyban segítsé­gére volt ebben. 1947 decemberétol 1949 decemberéig Szófiai nagy­követ, majd innét egy sokkal politikusabb területre került, az alaku­ló Kínai Népköztársaság nagykövete lett, ahol 1953 végéig dolgozott. Utolsó állomáshelye Berlin volt, ahol 1957 januárjáig dolgozott. Nyugdíjbavonulásához hozzájárulhatott, hogy a régi „harcostár­sak" -ki jobbra, ki balra- kihullottak mellőle 1956 után. Eletének utolsó néhány esztendejét Budapesten élte le, 1965-ben a 75. szüle­tésnapja után néhány nappal hunyt el. Safrankó Emánuel pályája jó példája a 20. századi közép-kelet­európai kommunistának. Minden ambícióját, az egész személyiségét az „ügynek" rendelte alá. Az általa valóban komolyan vett és gondolt proletár internacio­nalizmus szellemében három ország kommunista mozgalmában is részt vett. Az már valóban nem rajta múlott, hogy mint másodvonal­beli, de azért számontartott káder szinte csak végrehajtója lett a va­lamikor elementáris erejű, de a véres vallóságba torkolló politiká­nak. Az évtizedek alatt belérögzült, a hierarchia mindenhatóságába vetett hit társaihoz hasonlóan feltétlen bizalmat nevelt belé a párt legfelsőbb vezetésével szemben. * Ez a hit vezetett oda, hogy sokan közülük a börtönök, a lágerek poklaiban is azt gondolták, hogy tévedésből vannak itt és Sztálin, Rákosi, vagy mindenkinek a saját karizmatikus vezetője nem tud a dologról. Ez a „párt érdeke" kategória egészen a Rajk-féle szinte hi­hetetlen bűnösség beismeréséhez vezetett. Safrankó Emánuel tevékenységére kitörölhetetlenül rányomta bélyegét ez a felemás történelmi időszak. Sajnos a hatalmas teher­ként minden baloldali mozgalomra máig ránehezedő önkény az, amely József Attilát a következő sorok megírására ösztönözte. „És vigasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusát — Mivelhogy rend kell a világba, a rend pedig arra való, hogy ne legyen a gyermek hiába s ne legyen szabad, ami jó." 62

Next

/
Thumbnails
Contents