Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

Történelmi arcélek Vas megyéből - Rácskay Jenő: Safrankó Emánuel (1890-1965)

káderképző iskolát végzett, 1934- és 1938 között a Moszkvai Vörös Akadémia világgazdasági és világpolitikai tagozatán tanult és szerzett diplomát. Ez a sztálini önkény és a személyi kultusz kiterjedésének időszakában végzett „káderképzés" alapvetően határozta meg a ké­sőbbi személyiségét a pályáját. Ez azért is érdekes, mert meglett em­berként, közel ötven évesen került ki az akadémia iskolapadjából és egy jelentős politikai múlt, két ország mozgalmában való részvétel, képviselőség előzte meg szovjetunióbeli szereplését. Elmondhatjuk, hogy életkora, múltja miatt az elsőgenerációs káderek közé sorolhat­juk, míg az iskoláztatása alapján a második, már a 30-as évek idő­szakában felnövekvő kádernemzedékek soraiba tartozhatott. Az ille­gális és félillegális mozgalomban való részvétele és a káderképzés leg­inkább két, a Kelet-Európai funkcionáriusokra jellemző tulajdonsá­got kristályosított ki, amely későbbi pályáját is meghatározta. Az egyik ilyen tulajdonság a szigorú hierarchiába, a párt mindenhatósá­gába, tévedhetetlenségébe vetett hit. 3 Nálunk is ismerős a párt ide-oda állított, küldött kifejezés, amely természetesen nem a párttagság egészét, hanem csak a pártve­zetés szűk magját jelöli. A funkcionárius személyiségének másik fon­tos tényezője a világmegváltás és saját világmegváltó szerepébe vetett hit, a messianizmus. 4 Ez a messianizmus az, amely később kifejleszti az „ahol fát vágnak, ott hull a forgács'* és a hasonló embernyomorí­tással, politikai gyilkosságokkal együttjáró folyamatokat. Megkérdezhetjük, hogy mi köze van Safrankó Emánuelnek eh­hez az elméleti fejtegetéshez? Nagyon is sok. Egész kommunista ká­der-politikus nemzedékeket határozott meg a vakhit és hierarchiába vetett bizalom. Az „engem a párt állított ide" fogalom sajnos még ma sem ismeretlen. Safrankó pártba vetett bizalmát jelzi, hogy sok társához hason­lóan a II. világháború kirobbanása után az Uraiban 1942-ben meg­alakult önálló Csehszlovák zászlóaljba találhatjuk feleségével együtt. 5 A dandárrá, majd hadtestté fejlődött egység részt vett Szlová­kia, majd Cseh- és Morvaország felszabadításában. Ezeknek az egy­ségeknek sok felvidéki magyar tagja is volt. Feltehető az a kérdés, hogy Safrankó, ki a 20-as években ott­hon, majd a sztálini önkényt elkerülve a Szovjetunióban is jelentős személyisége volt a Csehszlovák Kommunista mozgalomnak, miért nem a felszabadult Csehszlovákiában folytatta politikai tevékenysé­56

Next

/
Thumbnails
Contents