Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
Történelmi arcélek Vas megyéből - Feiszt György : Wälder Alajos (1860-1914)
is. Legismertebb felajánlása a Vasvármegyei Kultúregyletben történt amikor a felépítendő múzeum javára egymillió téglát ajánlott fel. A hálás utókor ezt a tettet márványtáblán örökítette meg. Hogy Wälder Alajost elsősorban építészként ismerjük annak okát én korai halálában látom. Az építészi munkától való visszavonulása üzleti és közéleti szerepvállalásai mögött politikai szándékot vélünk felfedezni. Energikus határozott ember volt, halála is szangvinikus típusú alkatokra jellemző módon szélhűdés miatt következett be. Eletének 48. évében itt a városban érte a roham. Súlyos állapotban Budapestre szállították, ahol 1904. húsvét hétfőjén hunyt el. Ismerősei, barátai nagy számban vettek részt búcsúztatásán. Megjelent Reiszig Ede főispán, Éhen Gyula aki ekkor már országgyűlési képviselő volt, Brenner Tóbiás polgármester. Képviseltették magukat mindazon egyesületek és vállalatok, amelyeknek tagja vagy képviselője volt. A hirtelen haláleset miatt a család ideiglenesen a Schmidt sírboltba temette és csak júniusban került át végső nyugvóhelyére a Wälder családi kriptába. Örökébe fia Wälder Gyula lépett. Szintén építészként, mint műegyetemi tanár nemcsak folytatta hanem túl is szárnyalta apját. 54