Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

Történelmi arcélek Vas megyéből - Tilcsik György : Vidos József politikai pályája

ne. így negyvenötödik életévében bekövetkezett halála vélhetőleg egy hosszabb börtönbüntetéstől „kímélte" meg őt. Ha végezetül kézbe véve a róla -miként az utolsó rendi országgyűlés legfontosabb szereplőiről- a Franz Eybl által 1848-ban készített litográfiát, megkíséreljük a válaszadást arra, az értelemszerűen és önként adódó kérdésre: Ki volt, milyen ember volt Vidos József ? - figyelemmel a fentiekre, Összefoglalásként röviden a következőket mondhatjuk: Egy olyan ember és politikus tekint vissza a képről, aki a reformkori magyar középbirtokos nemesség a haza és a nemzet polgárosodásáért következetesen küzdő rétegének jellegzetes, helyi, megyei szintű típusát testesítette meg, aki 1847-ben és 1848-ban országos léptékkel mérve is számottevő szerephez jutott, és aki talán kifejezett akarata ellenére is elérte azt, a szinte mindenkiben akár elismerten, akár eltagadottan meglévő célt, hogy nyomot, mégpedig határozott nyomot hagyjon maga után. Vidos József nem volt a szó sem köznapi, sem átvitt értelmében hős. Olyan -egy kicsit talán száraz és szikár- ember volt, aki saját tehetségéből, erejéből és szorgalmából kiemelkedett a megyei hivatalnok közül, és igen fiatalon lehetett Vas vármegye alispánja, és akit Széchenyi István is elismert, sőt barátjává is fogadott. Egy eredményes és látszólag lezárt karrier után életében két fontos fordulat mutatható ki. Először 1847-ben -a néhány évvel korábban tett fogadalmát feladva- visszatért a közéletbe, majd pedig 1848-ban, az utolsó rendi országgyűlés folyamán politikai pályájában gyökeres, és hadd tegyük hozzá tartós, minőségi átalakulás következett be. E fordulatokat azonban nem csupán, és nem elsősorban a megváltozott körülmények motiválták, hanem azok saját meggyőződéséből fakadtak. Vidost -aki magánéletét szinte teljes egészében közpályájának rendelte alá- egyértelműen nem a teória, hanem a praxis emberének tekinthetjük, aki mindenkor képes, sőt kész volt arra, hogy nézeteit a saját lelkiismeretével való összevetés nyomán, néha ugyan nem kis belső nehézségek legyőzése árán, de a benne potenciálisan meglévő tudati és politikai tendenciáknak utat engedve -ha az szükségessé vált- a kor igényeihez igazítsa. Ebbe részünkről minden további nélkül beletartozónak tekintjük azt is, hogy Vidos 1848-at teljes egészében igen, 1849-et viszont már egyáltalán nem vállalta. 37