Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

Bűntettek és bűnperek Vas megyében m XVI-XX. században - Bariska István : A büntetőbíráskodás egy különös intézménye a XVI-XVII. századi Vas megyében

Azonban eddig nem tudjuk okát annak, hogy 1627-ben miként került arra sor, hogy Borostyánkő is pártatlan bírákat kért Kőszeg­től. S inkább érezzük annak okát, hogy gróf Széchy Mihály miért akarta a fent említett négyes keretet Kirchschlag Szalónak, Pinkafő, Kabold és Borostyánkő delegáltjaival szétrobbantat™. Mert függetle­nül attól, hogy ez nem sikerült, ennek a felhígításnak megvolt a jól felfogott oka. Mindenekelott Kőszeg pallosjoga uradalmi monopóliu­mának megdöntésére. Aminthogy egy évvel később 1630-ban is ez lehetett a célja, ami­kor Eisenstadt (Kismarton), Kobersdorf, Pinkafeld (Kabold, Pinka­fő), továbbá Bernstein (Borostyánkő) és Lutzmannsburg (Locsmánd) bevonását is felvetette. És a kaboldi 1589-es példa? Ennek a pártat­lan bíróságnak természetesen nem szükségszerűen volt köze az ura­dalom pallosjogához. Hiszen amikor Csepreg, Szombathely és Ro­honc szerepét értelmeznünk kell, akkor fel kell hívnunk arra is a fi­gyelmet, hogy az esetek nagy részében nem tudjuk, hogy milyen per­ben való részvételre hívta a három város vissza Kőszeg delegáltjait. 1607-ben Röhoncon emberölés tárgyában pártatlan bíróság mentette fel a beidézett három embert, az 1607-es szombathelyi ké­résről úgyszólván nem tudjuk, milyen perben kérik a 2-3 kőszegi bí­rótársat. A Dominkovits-Benczik-féle regeszta tanúsága szerint nem is jegyezték fel a tárgyalást és a meghívást sem. Ugyanakkor érdekes, hogy 1618-ban Csepreg már céhes vita el­döntésére kér pártatlan 2 tanácsülnököt. De még ugyanebben az év­ben, sőt másnap meg is tartják az „unparteiisch Ausspruch"-ot, amelyben viszont a Kőszegről előző nap átkért 6 céhbeli tag lopás­ügyben ítélkezik. De arra is van példa, hogy Modor egy lakója (pol­gára) nem fogadja el az itteni pártatlan bíróság illetékességét a pur­gálásban. De mindenképpen jogunk van feltételezni, hogy ezek az ügyek csak a büntetőperre terjedtek ki. Annak ellenére, hogy amint azt a fent idézett regeszta érzékelteti, hogy számos büntetőpert tárgyalt a szombathelyi bíróság is. A PÁRTATLAN BÍRÓSÁG ÉS A JOGFORRÁSOK Azt tudjuk, hogy a magyarországi perjog általános kodifikálatlansá­ga és illetve az intézmények szabályozatlansága miatt a 16-17. szá­zadban Vas vármegyében is azt eredményezte, hogy az ítélkezés jog­290

Next

/
Thumbnails
Contents