Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
Bűntettek és bűnperek Vas megyében m XVI-XX. században - Spitz János : Bűn és bűnözés, jövőbeni kihívások
Véleményem szerint a szervezett bűnözés megjelenése és kiterjedése jelentós kihívás a belföldi büntetőeljárás és a nemzetközi bűnmegelőzési együttműködés számára. A szervezett bűnözés sokrétű jogellenes műveletei sorában az egyik legkomolyabb gond forrása a tiltott kábítószer fogalma, amely egyben átkelési pontot jelent más típusú, de a kábítószer kereskedelemhez szorosan kapcsolódó bűnelkövetési formákhoz. A új dimenziók körében indokolt szólni a terrorizmus erősödő fenyegetéséről. Megítélésem szerint azonban a terrorizmus elleni küzdelem nem válhat az eltérően vélekedő és politikai ellenfelek üldözésének eszközévé, ugyanakkor indokolja egyrészt a büntető jogszabályok korrekcióját, másrészt hatékony -nemzetközi perspektívája- ellenőrzési, koordinációs rendszerek kiépítését. A mai napon régvolt bűnesetek fognak megelevenedni, szűkebbtágabb társadalmi miliőbe nyílik'lehetőség betekinteni. Mondandómban ezért általánosságban kíséreltem meg felvillantani azt a fogalomrendszert, amelyben ezeket az élethelyzeteket kell és szükséges elhelyezni, de szükségesnek véltem utalni a bűnözés jövőbeni kihívásaira, amelyekre való felkészülés, amelyek megértése és az ellenük való küzdelem megtervezése, valamint hatékony realizálása alapvető társadalmi érdek. 285