Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
A Vas Megyei Levéltár nemzetközi kapcsolatai - Bősze Sándor : Egyesületek a mai Dél-Burgenland területén a dualizmus idején
Vas megyében -Szombathelyet végig nem számítva— 656 18671918 között alakult egyesületet 2 tudtam számba venni. Az abszolút számokat azonban csak nagyfokú óvatossággal lehet kezelni, mert a felhasznált levéltári és könyvtári források további alapos kiegészítésre szorulnak. A kiegyezést követően a megyében lassú volt az egyesületalakulás üteme, melyet ha összevetünk a Dél-Dunántúl hasonló időszakával, akkor nem látunk jelentősebb eltérést, bár a nyugat-dunántúli megyében -a településszámhoz viszonyítva-kevesebb egyesület alakult. 3 Az első periódusban, mely 1875-ig tartott, nagyon lassan emelkedett az évente engedélyezett egyesületek száma. 1875-1882 közti időmetszetben ennek üteme valamelyest lassult, s csak a következő két évtizedben következett be a korábbiakhoz képest jelentős növekedés, mely 1903-1905-ben némileg ismét csökkent. A legdinamikusabb időszak az 1906-tal kezdődő és 1914-gyel végződő 9 esztendő volt. A világháború éveiben egyetlen egy egyesület alapszabályát sem helyezték el az alispáni iratok vonatkozó gyűjteményében. Összességében a megye 618 településének (Szombathely nélkül) majd felében alakult egyesület. Ha a későbbi vizsgálatok során a megyei, járási és a kisebb körzeteket is vonzásába vonó egyesületek működési területét is figyelembe vesszük, ez a kedvezőtlen kép valamelyest javulni fog, bár ez -vélhetően- nem lesz jelentős mértékű. A mai Vas megye területének megfelelő részére az akkori települések 77 %-a, az egyesületeknek pedig 69 %-a esett. Ezzel szemben a mostani dél-burgenlandi vidéken az akkori vármegye községeinek 23 %-a, az egyesületeknek pedig 31 %-a jutott. Tehát a vizsgált régiónk számokkal kifejezett egyesületi mutatói lényegesen jobb képet mutattak. Az egyesületalakulások üteme -1871 után- is kiegyensúlyozottabb volt. Az első egyesület a Felsőőri (Oberwart) Olvasókör 1867-ben alakult. Ezt követte -s ez már 1871-ben történt- az Ercsenyei (Henndorf in Burgenland) Olvasóegylet, ill. a Pinkafői (Pinkafeld) Tanítóegylet. Az első egyesületalakulási periódus az 1880-as évtized közepéig tartott. Ekkor évente 1-5 egyesület engedélyezése történt meg. A második időmetszet 1893-ig tartott, s ekkor már évi 5-10 új egyletet regisztráltak a korabeli nyilvántartások Az ezt követő évtizedben valamelyest csökkent az egy-egy esztendőre jutó alapítások száma. A háború előtti, 1905-től kezdődő és 1914-ig tartó újabb periódusban jött létre a korszakunk egyleteinek egyharmada. A világháború alatt pedig nem született új egylet. 218